A GYSEV Zrt. gazdálkodásának, illetve a Szombathely – Zalaszentiván vasútvonal beruházásának elemzése 2015-2021 között

Úr, Valér (2022) A GYSEV Zrt. gazdálkodásának, illetve a Szombathely – Zalaszentiván vasútvonal beruházásának elemzése 2015-2021 között. BA/BSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KBAN-22_07.pdf] PDF
KBAN-22_07.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg. Embargo lejáratának dátuma: 2037

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

A szakdolgozatomban a Győr – Sopron – Ebenfurti Vasút Zárt körűen működő részvénytársaság teljes horizontú gazdasági elemzését készítettem el, ezen kívül bemutattam és elemzem egy pályavasút villamosítási beruházást. A szakdolgozatom alapja egy 7 éven át ívelő gazdasági elemzés. Olyan szempontok alapján, mint a vagyoni helyzet, pénzügyi helyzet, jövedelmezőség, likviditás és eredmény elemzés. Célszerű több évet vizsgálni, mert lényeges megállapításokat tehetünk. Milyen irányba halad a cég? Ez az irány jó-e vagy megfelelő? Mik a cég előnyei és hátrányai vagy esetleg mire kell oda figyelni a jövőben. A dolgozatban a mutatószámok változásait valahol egy táblázattal valahol pedig egy diagrammal esetleg egy grafikonnal ábrázolok, annak érdekében, hogy könnyebben tudjam szemléltetni a változásokat. Az elemzés rávilágít arra, hogy milyen külső és belső tényezők hatnak és milyen mértékben befolyásolják a társaság működését. Az elemzés célja az, hogy bemutassa a vizsgálat alapján egy olyan sajátos ágazat, mint a vasútipar jellegzetes eredményeit. A dolgozatomban érdekesség, hogy nem egy klasszikus értelemben vett termelő vállalatról van szó, amit álltában tanulunk. Ezt úgy értem, hogy látható a mutatókon a vasútipar torzító hatása, vagyis máshogy kell értékelni a mutatókat. Például egy adott mutató alacsony, az a társaságnál nem feltétlenül rossz, mert jelen van a vasútipar torzító hatása az állami tulajdon és a támogatások. Az elemzés összeségében egy jó képet adott a vállalat eredményeiről és mutatóiról mert a cég a vizsgált időszakban folyamatosan javul, a COVID-19 járvány sújtotta időszakban is. Ezen kívül számomra még egy fontos dolog volt, hogy a társaság két állam tulajdonában van, így a beruházások és projektek megtudnak valósulni 100% állami finanszírozásból. A beruházás a Nyugat – Dunántúlon tervezett észak-déli nemzetközi vasúti folyosó kialakításához szükséges fejlesztéseket támogatja, a beruházás lényege a Szombathely – Zalaszentiván közötti vasútvonal teljes korszerűsítése. A beruházás azért is kiemelendő mert az elemzése során nem lehet klasszikus megtérülést számolni mert olyan nagy volumenű a beruházás, hogy az eladott vonatjegyek és bérletekből nem térül meg ezért is van szükség állami támogatásra. A megtérülést így más módon lehet számolni, vagyis a beruházás hasznait lehet forintosítani. Végezetül a GYSEV Zrt. adottságait figyelembe véve javaslatot teszek arra vonatkozóan, mely területek igényelnek nagyobb odafigyelést a jövőben.

Magyar cím

A GYSEV Zrt. gazdálkodásának, illetve a Szombathely – Zalaszentiván vasútvonal beruházásának elemzése 2015-2021 között

Angol cím

Analysis of the economic activity of GYSEV (Private Company Limited by Shares) and respectively the investment of the railway line Szombathely – Zalaszentiván between 2015 and 2021

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

LKK - Üzleti Tanulmányok Intézet

Szak

LKK - Gazdálkodási és menedzsment alapszak (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Szóka, Károly
egyetemi docens

Helyi kari azonosító

KBAN-22/07

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Valér Úr
Dátum: 17 Jún 2022 08:36
Utolsó módosítás: 17 Jún 2022 08:36
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/9177

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet