Kisgyermekkori mozgásos és tánctehetségek a szülők és a táncoktatók szemszögéből

Mesics, Rebeka (2020) Kisgyermekkori mozgásos és tánctehetségek a szülők és a táncoktatók szemszögéből. BA/BSc, Benedek Elek Pedagógiai Kar.

[thumbnail of SZAKDOLGOZAT.pdf] PDF
SZAKDOLGOZAT.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (546kB)

Absztrakt (kivonat)

Egyetemi tanulmányaim során látószögembe került az óvodáskorú gyerekek tehetséggondozásának fontossága. Életemben a tánc, mint művészeti tevékenység és fejlesztési módszer lényeges szempont volt. A táncfoglalkozások alkalmával tapasztalatot nyertem, hogy e cselekvés nemcsak a szociális készség fejlesztésére szolgál, hanem önmagunk kifejezésére, érzelmeink kimutatására, tevékenységi körünk kiszélesítésére. Ezek alapján határoztam el, hogy szakdolgozatomban az óvodai tánc, mint tehetséggondozási eszköz témáját és lehetőségeit mutatom be. A korai tehetséggondozás során a gyermekeknek lehetőségük adódik arra, hogy kipróbálhassák magukat az adott foglalkozásokon. Valamint a pedagógusoknak és a szülőknek is remek eszköz arra, hogy felismerjék a gyermekek esetleges tehetségét, amely fejlesztése a további életszakaszokban eredményesen kivitelezhető. Az óvodai életszakaszban kezdődik a gyermekek szociális készségének fejlődése. A tánc remek szociális készségfejlesztő eszköz, hiszen nemcsak egyéni, hanem társas időtöltés is. Ami a szocializációs folyamatban sarkalatos kérdés.

Magyar cím

Kisgyermekkori mozgásos és tánctehetségek a szülők és a táncoktatók szemszögéből

Angol cím

Dance and motoric talents in early childhood from the parents' and teachers' aspects

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Benedek Elek Pedagógiai Kar

Tanszékcsoport/intézet

BPK - Neveléstudományi és Pszichológiai Intézet

Szak

BPK - Német nemzetiségi óvodapedagógus (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Kissné Zsámboki, Réka
tudományos és külügyi dékánhelyettes, egyetemi docens

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Rebeka Mesics
Dátum: 23 Jún 2020 13:45
Utolsó módosítás: 06 Már 2023 07:52
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/6316

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet