A Soproni Vízmű Zrt. gazdálkodásának elemzése

Artner, Szabina (2019) A Soproni Vízmű Zrt. gazdálkodásának elemzése. BA/BSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KBAN-18_19.pdf] PDF
KBAN-18_19.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom témájának azért választottam a gazdasági elemzést, mert gyakorlatiasabb jellegű munka elkészítését céloztam meg, emellett ez által kaphatunk olyan információkat, melyek a vállalatok működéséről tájékoztatnak. Az elemzés tárgya egy önkormányzati tu-lajdonban levő vállalkozás, a Soproni Vízmű Zrt. Elsőként áttekintem az említett vállalkozás fejlődését, ismertetem az általa végzett tevékenységeket, a szervezeti felépítését és a tulajdonosi szerkezetét. Ezt követően bemu-tatok néhány olyan törvényt, szabályozást, amely a Magyarországon működő víziközmű-szolgáltatók tevékenységének végzésében szerepet játszik. Az elemzés első része a társaság vagyonának áttekintéséről szól, melyhez különböző eszközszerkezeti és forrásszerkezeti mutatókat használok fel. Pozitívan értékelendő, hogy forrásai között saját tőkéje dominál. Az öt év alatt vagyongyarapodásra tett szert. A vagyoni helyzet vizsgálatának fejezetében értékelek olyan mutatószámokat, me-lyek a saját és az idegen tőke állományával foglalkoznak. Kötelezettségeinek csökkentése által a kölcsöntőke aránya is kisebb lett. Saját tőkéjével megfelelő nagyságú tőkenövek-mény ért el, és a finanszírozási elvnek megfelelően biztosítja befektetett eszközeinek fede-zetét. A vállalat pénzügyi helyzetének elemzését elsősorban a likviditásra jellemző muta-tókkal értékelem, melyek azt igazolják, hogy rövid távú fizetési kötelezettségeit időben tudja rendezni. Hiteleinek fedezettsége terén sem jelentkeznek problémák. Forrásai és fel-használásai a tevékenységei között többnyire megfelelően oszlanak meg. A jövedelmezőség elemzéséhez használt mutatóknál a vállalat esetében alacsonynak mondható értékek jelentkeznek, de ezekben az évek során javulás mutatkozik. A vállalkozási eredmény vizsgálatánál láthatjuk, hogy mely tevékenységek hogyan járulnak hozzá a társaság eredményes működéséhez. Az évek alatt összességében nagyobb adózott eredményt ért el, annak ellenére is, hogy egyik évben negatív üzemi eredménnyel kellett számolnia. Szakdolgozatom megírásával egy átfogó képet kaptam a Soproni Vízmű Zrt. gaz-dálkodásáról. Az elemzéshez öt év adatait használtam fel, így a mutatószámokat az előző évekhez viszonyítva tudtam értékelni, melyek változása a legtöbb esetben pozitív volt. Fi-zetőképessége, hiteleinek fedezettsége biztosított. Kötelezettségeinek nagysága eladóso-dottságra semmilyen mértékben nem utal. A társaság nem csak vagyonát növelte, hanem elért eredményének nagyságát is. Jelenlegi működésében nem jelentkezik olyan probléma, ami megkérdőjelezné tevékenységének folytatását.

Magyar cím

A Soproni Vízmű Zrt. gazdálkodásának elemzése

Angol cím

The Analysis of the Sopron Waterworks Private Limited Company’s Management

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Pénzügyi és Számviteli Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Pénzügy és számvitel alapszak (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Szóka, Károly
egyetemi docens

Helyi kari azonosító

KBAN-18/19

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Szabina Artner
Dátum: 05 Szep 2019 14:58
Utolsó módosítás: 19 Szep 2023 07:48
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/5236

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet