Egyedi Kormánydöntésen (EKD) alapuló pályázatok elszámolásának feltételei az Autoliv Kft-nél

Juhász, Péter (2016) Egyedi Kormánydöntésen (EKD) alapuló pályázatok elszámolásának feltételei az Autoliv Kft-nél. Egyéb, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KFON-16-03 Juhász Péter.pdf] PDF
KFON-16-03 Juhász Péter.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg. Embargo lejáratának dátuma: 31 December 2031

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

A dolgozatom témájának az egyedi kormánydöntésen alapuló támogatások elszámolási feltételeinek elemzését választottam. Már az egyetemi tanulmányaim alatt is érdeklődtem a pályázatok iránt, ezért gyakorlati helynek olyan céget kerestem, amelynél jelen vannak az ilyen fajta támogatások. A beruházás ösztönzési pályázatok fontos szerepet töltenek be egy olyan vállalat számára, ahol ilyen mértékű fejlődés ment végbe az utóbbi évek alatt, mint az Autoliv Kft., amelynél töltöttem a szakmai gyakorlatomat is. Ennek köszönhetően nyílt lehetőségem a pályázatok megismerésére a gyakorlatban is. A kormányrendeletek átvizsgálása elengedhetetlen volt ahhoz, hogy pontos információt kapjak a választott témám részleteivel. Ezek stabil ismeretével, lehetőségem adódott arra, hogy ebben a folyamatban részt vegyek, segítve ezzel a támogatások elszámolásának folyamatát. Tulajdonképpen ez vezetett véglegesen arra, hogy kifejtsem, azokat a fontos szempontokat, amelyek betartásával netán fejlesztésével az elméletben elhatározott dolgok még inkább átültethetők a gyakorlatba. A dolgozatom megírásával két fő célt határoztam meg. Egyrészt egy kollektív, elméleti képet nyújtani az EKD alapuló támogatásokról, másrészt a téma gyakorlati megvalósulását vizsgálom az Autoliv Kft-nél. A záródolgozatom elkészítéséhez több szakirodalmat, kormányrendeletet, internetes forrást, és folyóiratot olvastam, emellett a gyakorlati tapasztalataimból építkeztem. Ezenfelül segítségemre volt a választott témámmal foglalkozó munkatársak ismereteinek, tapasztalatainak kiértékelése. Az elméleti részben bemutatom az egyedi kormánydöntésen alapuló támogatások típusait, igénylési lehetőségét, valamint ezek regionális feltételeit. Ezután kifejtem a támogatás mértékét és elszámolási folyamatát az Autoliv Kft-re vetítve. A dolgozat záró fejezete tartalmazza az interjú kutatásom eredményeit, valamint a megfogalmazott javaslataimat. Munkám befejeztével pedig igyekszem olyan fejlesztési javaslatot tenni, amellyel elősegíteném a támogatások elszámolásának menetét, és a folyamaton belül adódó problémák javítását.

Magyar cím

Egyedi Kormánydöntésen (EKD) alapuló pályázatok elszámolásának feltételei az Autoliv Kft-nél

Angol cím

Settings terms of tender based on individual government decision at Autoliv Kft

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Üzleti Tudományok Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés (FOKSZ)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Tóth, Balázs István
adjunktus

Helyi kari azonosító

KFON-16/03

Mű típusa: Záródolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Péter Juhász
Dátum: 14 Júl 2016 11:13
Utolsó módosítás: 20 Szep 2023 06:12
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/1860

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet