Kultúramarketing-Az X és Z generáció színházba járási szokásai

Schőberl, Zsófia (2024) Kultúramarketing-Az X és Z generáció színházba járási szokásai. BA/BSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KBAN-24_45.pdf] PDF
KBAN-24_45.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (3MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom témaválasztásának fő oka az volt, hogy nagyon közel áll hozzám a marketing terület a színházak látogatása pedig a hobbijaim egyike. Mindenképp szerettem volna rávilágítani a fogyasztókat a színházi világ és a kultúra ezen formájának értékére. Célkitűzéseim közé tartozott a dolgozat megírásánál az X és Z generáció közötti különbségek feltárása, hiszen feltételezésem az volt, hogy a fiatalabb generáció sokkal ritkábban jár színházba, mint az idősebbek. Ezen feltételezésemet megvizsgáltam különböző szakirodalmak áttekintésének segítségével ide tartozott például a kultúra definíciójának széleskörű vizsgálata, de említést tettem arról is, hogy miért elengedhetetlen manapság a kultúramarketing alkalmazása. Ezután pedig a Központi Statisztikai Hivatal által rendelkezésre bocsájtott adatok segítségével feltártam a színházban történő fogyasztói magatartás változásokat. Primer kutatásomat is erre vonatkozóan készítettem el annak érdekében, hogy megtudjam vizsgálni dolgozatom hipotézisét, hogy a gyakorlatban valóban így van-e. Kutatásom módszertana kvantitatív online kérdőíves megkérdezés segítségével zajlott. Tartalmazott zárt, nyitott, illetve skálás kérdéseket is a kérdőív. A kutatásból levont következtetések és javaslatok megfogalmazása kapcsán arra fektettem a hangsúlyt, hogy mindenképp olyan lehetőségeket mutassak be, melyek talán a későbbiekben a gyakorlatban is alkalmazhatok. A generációk vizsgálata kapcsán arra világítottam rá, hogy a Z generáció számára mindenképp fontos a színdarab témájának aktualitása, mert úgy könnyeben tudnak vele azonosulni. Emellett még az is tisztán látható volt, hogy a színházaknak sokkal aktívabb online jelenlétre van szükségük, hiszen a Z generáció ott érhető el a legkönnyebben. Ez a jegyvásárlási szokások tekintetében is egyértelműen megnyilvánult, hiszen manapság már minden jegyet online vásárolnak meg. Az is látható, hogy az idősebb generáció szívéhez sokkal közelebb áll a kulturális szféra ezen formája. Ennek oka pedig az, hogy sokkal könnyeben be tudják fogadni az előadások érzelmi értékeit. Összességében tehát szakdolgozatom megírása megmutatta, hogy alapjába véve mindkét generáció nyitott a kultúrának ezen területére csak más mértékben és az érzelmi befogadásuk nagy mértékben különböző, de ha a megfelelő eszközökkel célozzuk meg őket akkor nagy mértékben befolyásolhatók és könnyen motiválhatóak, tehát mindkét generáció megláthatja a színházi világ nyújtotta csodát.

Magyar cím

Kultúramarketing-Az X és Z generáció színházba járási szokásai

Angol cím

Cultural marketing- The theater-going habits of Generation X and Generation Z

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

LKK - Üzleti Tanulmányok Intézet

Szak

LKK - Gazdálkodási és menedzsment alapszak (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Mészáros, Dr Katalin
egyetemi docens

Helyi kari azonosító

KBAN-24/45

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Zsófia Schőberl
Dátum: 18 Dec 2024 10:02
Utolsó módosítás: 18 Dec 2024 10:02
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/13357

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet