Támogatási kérelem összeállításának menete egy gyakorlati példán keresztül

Czémán, Anna (2017) Támogatási kérelem összeállításának menete egy gyakorlati példán keresztül. Egyéb, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of Czémán Anna_TBI(1).pdf] PDF
Czémán Anna_TBI(1).pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (3MB)

Absztrakt (kivonat)

A záródolgozatom középpontjában az áll, hogy bemutassam Magyarországon a köznevelési intézményeknek szüksége van az Európai Unió által finanszírozott vissza nem térítendő támogatásokra, amelyet egy gyakorlati példán keresztül ismertetek. A tudás megszerzése egyfajta hatalomnak is tekinthető, hiszen annak alkalmazásával az életben képesek vagyunk biztos lábakon állni. Ennek az ismeretnek az átadását az oktatási intézmények biztosítják számunkra, amelyre a későbbiekben építkezni tudunk. Viszont Magyarországon, a jelenlegi helyzet alapján a tanintézmények nincsenek olyan állapotban, hogy ezt teljes mértékben képesek legyenek minden tanuló számára garantálni. Az Európai Unió és az állam által történt megállapodások alapján a 2017. évben ki-adtak egy pályázati felhívást, amellyel a köznevelési intézmények infrastrukturális állapotát hivatottak javítani. Ezért választottam a dolgozatom témájául az oktatási intézmények fejlesztésére vonatkozó támogatási kérelem összeállítását, nevezetesen a „Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése” című, EFOP-4.1.5-16 kódszámú pályázati felhívásra beadott „Infrastrukturális fejlesztéssel a ciszterci leánynevelésért Pécsen” című kérelmet. Dolgozatomban elemzem a pályázó intézmény állapotát, a változtatások fontosságát. Részletezem egyúttal a pályázati rendszer működését hazánkban, illetve kitérek az adott pályázati felhívásra, a beadandó támogatási kérelem megszületésére, amelyet egy konkrét példán keresztül vázolok fel. A probléma megoldásához primer kutatást készítek, többek között egy interjút a pályázó intézmény gazdasági vezetőjével a vissza nem térítendő pályázatok szükségességéről, a fejleszteni kívánt épületről, további pályázási lehetőségekről, illetve készítek egy kérdőívet, amelyben a diákok véleményét kérem ki a támogatási kérelemben szereplő épület állapotáról, valamint egy fotódokumentációt, amellyel igazolom az épület fejlesztésének fontosságát A kutatási módszerek által felmérem a fejlesztés szükségességét a választott pályázó épületen. Egy összegzés keretén belül értékelem az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program által létrejött infrastrukturális fejlesztésre irányuló pályázati felhívást, valamint a támogatási kérelmek által elnyerhető vissza nem térítendő támogatások szükségességét. Végül rámutatok arra, hogy a pályázatok által kapott támogatások igénybevétele elengedhetetlen az oktatási intézmények számára hazánkban, annak érdekében, hogy képesek legyenek biztosítani a diákok számára a minőségi oktatás és a megfelelő nevelés elérhetőségét.

Magyar cím

Támogatási kérelem összeállításának menete egy gyakorlati példán keresztül

Angol cím

Composition of an application for EU funding through a practical example

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Üzleti Tudományok Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés (FOKSZ)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Tóth, Balázs István
adjunktus, Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézet

Helyi kari azonosító

KFON-17/10

Mű típusa: Záródolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Anna Czémán
Dátum: 19 Okt 2017 09:57
Utolsó módosítás: 20 Szep 2023 06:10
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/2938

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet