A FALCO Zrt. közösségi média tevékenységének vizsgálata

Takács, Kristóf Károly (2024) A FALCO Zrt. közösségi média tevékenységének vizsgálata. Egyéb, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KFON-24 09.pdf] PDF
KFON-24 09.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Dolgozatomban a Falco Zrt. közösségi média tevékenységeit vizsgáltam. Emellett külön kitértem a vállalat által forgalmazott termékekre, célközönségére, körforgásos gazdálko-dására, CSR-, marketing- és PR tevékenységeire. Gyakorlatom alatt számos adatot gyűj-töttem, nem csak a Falco Zrt. közösségi médiában való tevékenységéről, hanem verseny-társait is vizsgáltam. Dolgozatom célja, hogy röviden ismertessem a Falco Zrt. által gyár-tott és forgalmazott termékeket, célközönségét. Végső soron, pedig a fogyasztói tájéko-zottság vizsgálata után javaslatot tegyek a közösségi médiában való hatékonyabb megje-lenés elérésére. Munkám során olyan tapasztalatokat szereztem, melyek segítettek eldönteni kuta-tásom témáját. A szakirodalmi elemzést és a cég bemutatását követően összesítő szekun-der elemzést készítettem a Falco Zrt-ről és két versenytársáról a gyűjtött adatok alapján. Ezek a táblázatok a 2023-as évben közzétett posztok számát tartalmazzák, külön katego-rizálva, témája és közzétételi helye szerint. Erre alapozva egy kérdőíves primer kutatást készítettem, mely a Falco Zrt. közös-ségi média tevékenységére, annak ismertségére épült. A kutatás első részében a kronoló-giai eloszláshoz szükséges kérdéseket tettem fel, illetve a kitöltők internetezési szokásait vizsgáltam. Ezt követően a Falco Zrt. közösségi médiában való ismeretségét kutattam. A vizsgálat végén a kitöltőket arra kértem, hogy osszák meg velem, hogy különböző képek, melyeket a Falco posztolt, milyen érzéseket keltett bennük. A primer felmérés alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a Falco Zrt. közös-ségi média tevékenysége csak szűk körben éri el a lakosságot, annak ellenére, hogy a vállalat vonzáskörzetében élők ismerik a Falco Zrt. tevékenységét és pozitív benyomás-sal is rendelkeznek vele kapcsolatban. Azonban, annak ellenére, hogy napjaink szerves részét képezi a közösségi média, a megkérdezettek jelentős része nem követi nyomon a közösségi médiában a vállalat tevékenységét. Összességében, a jövőre nézve fontos lenne a Falco Zrt. elérési arányait javítani a közösségi médiában, mely nem csak a vállalat ismertségét növelné, de megalapozná a hosszú távú növekedést is.

Magyar cím

A FALCO Zrt. közösségi média tevékenységének vizsgálata

Angol cím

THE SOCIAL MEDIA ACTIVITIES OF FALCO ZRT. ANALYSIS

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

LKK - Üzleti Tanulmányok Intézet

Szak

LKK - Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés (FOKSZ)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Mészáros, Dr. Katalin
Egyetemi docens

Mű típusa: Záródolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Kristóf Károly Takács
Dátum: 27 Jún 2024 09:20
Utolsó módosítás: 27 Jún 2024 09:20
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/13256

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet