A megtévesztő marketing, a színek és a marketing megtévesztő mivolta

Ugron, Anna Mária (2023) A megtévesztő marketing, a színek és a marketing megtévesztő mivolta. BA/BSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KBAN-23_21.pdf] PDF
KBAN-23_21.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

A dolgozatom elsődleges célja az, hogy a marketing színeken keresztül történő megtévesztéseit vizsgáljam. A véletlen, vagy esetleg szándékos megtévesztő tevékenységek, amelyek konkrét színek megválogatásával a fogyasztókra különböző módon hatnak, egy igen izgalmas témának bizonyult, amelyet érdemesnek tartottam kutatni. Szekunder kutatásomban figyelmet fordítottam a színmarketingre, ezen a tág témán belül pedig arra, hogy mely színeket alkalmazzák a különböző szolgáltatásokat nyújtó vagy terméktípusokat forgalmazó cégek. Ezen felül vizsgáltam a színasszociáció fogalmát, kialakulását és általános jellemzőit is, továbbá a megtévesztés szándékos, marketingstratégiaként való alkalmazásáról is kutattam a dolgozatom első felében. Ezen megszerzett tudásra alapozva készítettem kvalitatív és kvantitatív kutatást is, amelyeket SPSS program segítségével értékeltem ki. A leíró statisztikában általában használt mutatók vizsgálata mellett kereszttábla-elemzést és klaszteranalízist is végeztem. Kvalitatív kutatásom mélyinterjú formájában történt a Color Marketing Group egyik munkatársával, aki a színek szerepéről és fontosságáról, megtévesztő mivoltáról és mindennapi alkalmazásáról számolt be nekem. Az interjú következtében egyértelművé vált számomra, hogy hatalmas befolyásoló erővel rendelkeznek a nagyobb márkák; már csak a megfelelő színek alkalmazásával irányítani tudják a legtöbb fogyasztót. Kvantitatív kutatásomat online kérdőív formájában készítettem el. A felmérésből kijelenthető, hogy a színeknek tényleg nagy hatásuk van a fogyasztók mindennapjaira, számos színt már képesek konkrét márkához kötni és befolyásolja őket a szín vásárlási döntéseik meghozatalakor. A zöldmarketing és a zöldre mosás tekintetében könnyű átverni az átlagfogyasztót, tehát fel kell hívni az emberek figyelmét a problémára ahhoz, hogy tisztában legyenek egyes termékek megvásárlásának környezetünkre ható következményeivel. A kutatás eredményei alapján tehát összefüggés van a fogyasztók iskolázottsága és a leggyakrabban látott logószínek között, illetve az iskolai végzettség és a logók színeire adott asszociációk között. Továbbá a kutatásból kiolvasható, hogy az egyes színekhez rendelt márkák korosztályonként eltérőek, tehát vannak olyan színek, amelyek az egyes generációknak fontos jelentéssel bírnak és ugyanahhoz a márkához tudják kapcsolni őket. Hiszem, hogy kutatásom amellett, hogy érdekes, érdemben hozzájárult a színmarketing és a megtévesztés együttes vizsgálatához, és felhívja a figyelmet a megtévesztő magatartás különböző megjelenéseire a mindennapi életben, hiszen színekkel nap mint nap találkozunk.

Magyar cím

A megtévesztő marketing, a színek és a marketing megtévesztő mivolta

Angol cím

The deceptive marketing, colours and marketing both can be deceptive

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

LKK - Üzleti Tanulmányok Intézet

Szak

LKK - Kereskedelem és marketing alapszak (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Mészáros, Dr. Katalin
egyetemi docens, PhD, Üzleti Tanulmányok Intézet

Helyi kari azonosító

KBAN-23/21

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Anna Mária Ugron
Dátum: 28 Feb 2024 07:10
Utolsó módosítás: 28 Feb 2024 07:10
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/11844

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet