A munkahelyi jóllét, stresszfaktorok és a kiégés megakadályozása a GYSEV Zrt. esetében

Vörös, Rebeka (2023) A munkahelyi jóllét, stresszfaktorok és a kiégés megakadályozása a GYSEV Zrt. esetében. Egyéb, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KFON-23_07.pdf] PDF
KFON-23_07.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg. Embargo lejáratának dátuma: 2038

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Záródolgozatom középpontjában a munkahelyi jóllét, a stresszfaktorok és a kiégés megakadályozása, valamint ezek összefüggései állnak. Témaválasztásom fő oka a COVID-19 világjárvány helyzet utáni időszak, amikor az emberek jólléti szintje erősen meghanyatlott. Célom, hogy az egyes fogalmak elméleti hátterébe mélyedjek, és megvizsgáljam a köztük lévő összefüggéseket. Fel szeretném hívni a figyelmet a munkahelyi mentális egészségvédelem fontosságára, mely nemcsak a munkáltató gazdasági érdekeit szolgálja, hanem erkölcsi érték is egyben, és a felelős munkáltató alapvető felelőssége is. Dolgozatom első részében bemutatom az egyes fogalmak meghatározásával kapcsolatos legjelentősebb elméleti munkákat. Az erre vonatkozó szakirodalom és elméletek áttekintése után egyértelmű összefüggés bontakozik ki a három fogalom között. Számos tanulmány szerint a kiégés gyakran a jólléti szint csökkenéséből és a stresszfaktorokból adódik. A munkavállalók jóllétét közvetlenül befolyásolja a munkahelyi stressz, ami nagyobb valószínűségben vezethet a mentális vagy fizikális kiégéshez. Ismertettem Seligman PERMA modelljét, amely jólléthez való kapcsolódása és a pozitív pszichológia alapelvein való megalapozása miatt keltette fel figyelmemet. Ez a modell igyekszik azonosítani és felvázolni azokat a tényezőket, amelyek hozzájárulnak a fokozott jóllét élményéhez. Dolgozatom következő részében a GYSEV Zrt. szervezetének kultúrájában vizsgáltam a munkavállalók jólléti szintjét. A vállalati értékek megmutatják a cég azon szempontjait, amelyeket prioritásként vannak kezelve. Ezen értékek alapján a közelmúltban készült egy elégedettségmérés a vállalatnál. Felmérték az elégedettségi szinteket kategóriákra bontva, vizsgálták azt, vajon ki gondolkozik a munkahely váltáson, illetve fogadtak javaslatokat is a fejlődés érdekében. A cégcsoport tevékenységei közé sorolandó, hogy a szervezeten belül működik egy úgynevezett „Munkahelyi mentálhigiénés támogatás”, ahol munkahelyi mentálhigiénés szakember nyújt segítséget az ott dolgozóknak, problémáikkal kapcsolatban. Primer vizsgálatomban felmértem ennek a szolgáltatásnak az ismeretét egy interjú és egy kérdőív segítségével. Továbbá, Siegrist Erőfeszítés-Jutalom Egyensúlytalanság kérdőívét, valamint a Mini-Oldenburg Kiégés Kérdőívet vettem alapul saját kérdőívem kialakításához. Célcsoportom pedig a GYSEV Zrt. valamennyi munkavállalója volt. Végül, a vizsgáltaim segítségével kialakított saját véleményemnek megfelelően készítettem javaslatokat az elemzett szervezet számára, melynek segítségével a munkavállalók jólléti szintjén javíthatnak.

Magyar cím

A munkahelyi jóllét, stresszfaktorok és a kiégés megakadályozása a GYSEV Zrt. esetében

Angol cím

The well-being at work, stress factors and the prevention of burnout at GYSEV Plc.

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

LKK - Üzleti Tanulmányok Intézet

Szak

LKK - Gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés (FOKSZ)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Kópházi, Andrea
egyetemi docens

Helyi kari azonosító

KFON-23/07

Mű típusa: Záródolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Rebeka Vörös
Dátum: 29 Jún 2023 11:30
Utolsó módosítás: 12 Szep 2023 09:07
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/10854

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet