Önköltségszámítás az agrárszektorban

Szabó, Réka (2022) Önköltségszámítás az agrárszektorban. MA/MSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KMAL-22_11.pdf] PDF
KMAL-22_11.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (921kB)

Absztrakt (kivonat)

Diplomadolgozatomban a hazai mezőgazdaság önköltségszámításának jellegzetességeit és szabályozását kutattam fel és dolgoztam ki. A dolgozat első felében egy szakirodalmi áttekintést végeztem, melyben ismertettem az alapfogalmakat, a hagyományos önköltségszámítási eljárást és az agrárszektor speciális költséghelyi és költségviselői el-számolását. A dolgozat második felében a GSD Agrárprodukt Kft. esetében egy teljeskörű önköltségszámítást – költségfelosztást és kalkulációt – végeztem egy Excel tábla segítségével, mely tábla felépítésének kialakításához a GSD Agrárprodukt Kft. által használt vállalatirányítási rendszert vettem alapul. Témaválasztásomat részben indokolttá tette, hogy tanulmányaim során a témához köthető tárgyak, mint a vezetői számvitel és a kontrolling keltették fel leginkább az érdeklődésem, és e tárgyak keretében megszerzett tudást a dolgozat elkészítésekor is tudtam kamatoztatni. Másrészről pedig Nyugat-Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági szervezeténél, a GSD cégcsoportnál állok alkalmazásban, ezért kézenfekvő volt, hogy speciálisan a mezőgazdasági vállalatokra élezem ki a vizsgálódást, valamint, hogy a csoport induló, s egyben legmeghatározóbb vállalatát, a GSD Agrárprodukt Kft-t választom elemzésem fő tárgyaként. Dolgozatom elkészítésével elsődlegesen azt a célt tűztem ki, hogy feltárjam az ag-rárágazat önköltségszámításának specialitásait, valamint, hogy elvégezzek egy teljeskörű költségszámítást egy mezőgazdasági vállalat, a GSD Agrárprodukt Kft esetében, a 2021 évi adatok alapján. Az önköltségszámítás során végrehajtott költségfelosztást egy Excel táblázat segítségével modelleztem. Célom volt továbbá az is, hogy a kapott eredmények-ből megállapításokat fogalmazzak meg, hogy melyik termény mennyire jövedelmező a vállalatnál. A kapott eredményeket, valamint a termelés technológiáját egy közel azonos termékprofilú vállalattal, a cégcsoporton belüli Mezőfalvai Zrt.-vel is összehasonlítottam. Az önköltségszámítás menetének és felépítésnek meghatározását a tanulmányaimra, a felhasznált szakirodalmakra és a GSD cégcsoport által használt vállalatirányítási rend-szer adataira támaszkodva készítettem el. Kutatásom eredményeként megállapítottam, hogy a GSD Agrárprodukt Kft. a ha-gyományos mezőgazdasági önköltségszámítási sémától kissé eltérően, azonban a szabá-lyoknak megfelelően végzi terményei önköltségének meghatározását. A Kft.-nél a kapott önköltségi értékek megfelelőek, a Mezőfalvai Zrt.-vel való összehasonlítás tekintetében pedig megállapítható, hogy a Zrt., a cukorrépa kivételével jobb értékeket produkált. A növények döntő többségénél a minőségibb termőföld és időjárás hozzájárult a kapott értékek kialakulásához. A cukorrépa esetében megállapítottam, hogy az eltérés a különböző termeléstechnológia alkalmazásához köthető.

Magyar cím

Önköltségszámítás az agrárszektorban

Angol cím

Cost calculation in the agricultural sector

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

LKK - Közgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézet

Szak

LKK - Számvitel mesterszak (MA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Tóthné Szabó, Erzsébet
egyetemi docens

Helyi kari azonosító

KMAL-22/11

Mű típusa: Diplomadolgozat (MA/MSc)
Felhasználói azonosító szám (ID): Réka Szabó
Dátum: 27 Ápr 2023 09:22
Utolsó módosítás: 20 Szep 2023 06:58
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/9710

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet