„KÖZSZOLGÁKBÓL PANDÉMIÁS HADSEREG”: A KORONAVÍRUS JÁRVÁNY HATÁSAI A TERÜLETI KÖZIGAZGATÁS JÁRÁSI SZINTJÉN DÉL-BÉKÉSBEN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A VEZETÉSRE, A SZERVEZETI KULTÚRÁRA ÉS A FELADATELLÁTÁSRA

Béni-Varga, Ágnes (2022) „KÖZSZOLGÁKBÓL PANDÉMIÁS HADSEREG”: A KORONAVÍRUS JÁRVÁNY HATÁSAI A TERÜLETI KÖZIGAZGATÁS JÁRÁSI SZINTJÉN DÉL-BÉKÉSBEN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A VEZETÉSRE, A SZERVEZETI KULTÚRÁRA ÉS A FELADATELLÁTÁSRA. MA/MSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KOE-22_01.pdf] PDF
KOE-22_01.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (3MB)

Absztrakt (kivonat)

A koronavírus megjelenése kihívás elé állította a világ országait. Egy addig ismeretlen helyzetet teremtett a járvány, melyre az országoknak azonnal reagálni kellett. Kettős hatást gyakorolt, mivel megváltoztatta, megnehezítette a normál időszaki működést és emellett összehangolt védekezést követelt. Magyarország az állami szervei útján látta el az összehangolt védekezési feladatokat. Az állami szervekre a védekezésből adódóan és a vírus okozta változások következtében jelentős többletteher hárult. Az egészségügyi és szociális, a rendvédelmi, a honvédelmi szervek mellet a területi közigazgatás szervei is jelentősen kivették a részüket a védekezésből. A területi közigazgatás szervei, a megyei kormányhivatalok, és az alárendeltségükben működő járási hivatalok, számos feladatot láttak el a járvány elleni küzdelem időszakában. A kutatás megvizsgálja, hogy a területi közigazgatásban dolgozók milyen, a járványhelyzet kezeléséhez szükséges feladatokat végeztek mindennapi feladataik mellett. Feltárja azokat az összefüggéseket, amelyek alkalmassá tették a szervezetet a kialakult helyzet kezelésére. Vizsgálja és elemzi azokat a vezetői módszereket, amelyek a válság kezeléséhez elengedhetetlenek voltak. A tanulmány részletesen bemutatja, hogyan lett a közszolgákból „pandémiás hadsereg”.

Magyar cím

„KÖZSZOLGÁKBÓL PANDÉMIÁS HADSEREG” A KORONAVÍRUS JÁRVÁNY HATÁSAI A TERÜLETI KÖZIGAZGATÁS JÁRÁSI SZINTJÉN DÉL-BÉKÉSBEN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A VEZETÉSRE, A SZERVEZETI KULTÚRÁRA ÉS A FELADATELLÁTÁSRA

Angol cím

GOVERNMENT OFFICIALS DEVELOP INTO PANDEMIC ARMY THE EFFECTS OF THE CORONAVIRUS EPIDEMIC AT THE DISTRICT LEVEL OF REGIONAL PUBLIC ADMINISTRATION IN THE DÉL-BÉKÉS REGION, WITH PARTICULAR REGARD TO LEADERSHIP, ORGANIZATIONAL CULTURE AND TASK PERFORMANCE

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

LKK - Közgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézet

Szak

LKK - Egészségügyi menedzsment szakirányú továbbképzés (PG)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Nagy, Szilárd
egyetemi docens

Helyi kari azonosító

KPEEM01

Mű típusa: Diplomadolgozat (MA/MSc)
Felhasználói azonosító szám (ID): Ágnes Béni-Varga
Dátum: 27 Ápr 2023 09:18
Utolsó módosítás: 14 Szep 2023 05:58
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/9688

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet