Új utakon a Soproni Borvidék

Kiss, Boglárka (2022) Új utakon a Soproni Borvidék. BA/BSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KBAN-22_16.pdf] PDF
KBAN-22_16.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Két évvel ezelőtt elkészült a Soproni Borvidék újramárkázási stratégiája. Ennek célja, hogy a soproni borvidék borászatait újra egyesítse egy erőteljesebb közösségi márka által. Korábban már voltak kezdeményezések, azonban az irányító szervezet megszűnésével szükségessé vált a Soproni Borvidék márka felkarolása és újramárkázása. Szakdolgozatomban az elérhető szakirodalom feldolgozását követően bemutatom a márkaépítés folyamatát a Soproni Borvidék márkaelemzésén keresztül. A kutatásom középpontjában az áll, hogy sikeresnek mondható-e a Soproni Borvidék újramárkázása. A kutatás fő kérdésének megválaszolása érdekében a mélyinterjút, mint kutatási módszertant alkalmaztam. Nyolc mélyinterjút készítettem olyan szakértőkkel, akik az adott közösség tevékenységére reálisan rálátnak. A borvidéki márkát három nézőpontból közelítettem meg; a borászati, az értékesítési, illetve a marketing oldalról. Kérdéseim leginkább a borászatok marketingtevékenységére tértek ki, illetve arra, hogy a megkérdezettek hogyan vélekednek a borvidéki közösségi márkáról. A célcsoportmeghatározás szempontjairól és a pozícionálásról is tettem fel kérdéseket, továbbá a jövőbeni kilátások is szóba kerültek. A megkérdezett interjúalanyok elmondása alapján megállapítható, hogy az alapot a minőségben látják és az erre való építkezés fontosságát kívánják szem előtt tartani. A borvidéki márkát pozitívan ítélik meg. Az új arculat és a számos megrendezésre került rendezvény által a fogyasztók egyre inkább megismerkedhetnek a borvidék adottságaival és a borászok tevékenységeivel, akik a változó igényekre és környezeti tényezőkre reagálva igyekeznek megfelelni. A Soproni Borvidék márka jelentősen befolyásolja a fogyasztókban a borvidékről kialakított képet, így a város turizmusára gazdaságilag is befolyással bír, hiszen a különféle programok, rendezvények az idelátogatók számát növelik. A kutatási eredményeim alapján megállapítottam, hogy sikeres volt a Soproni Borvidék újramárkázása. A 2020-ban megalkotásra került stratégia számos pontja megvalósításra került az elmúlt két évben és továbbra is a kitűzött célok felé halad a közösség. Szakdolgozatom végén megfogalmaztam számos javaslatot, amelyek a későbbiekben hozzájárulhatnak a borvidéki márka további fejlesztéséhez.

Magyar cím

Új utakon a Soproni Borvidék

Angol cím

New outlooks for the Sopron Wine Region

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

LKK - Üzleti Tanulmányok Intézet

Szak

LKK - Gazdálkodási és menedzsment alapszak (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Mészáros, Katalin
egyetemi docens

Helyi kari azonosító

KBAN-22/16

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Boglárka Kiss
Dátum: 29 Nov 2022 12:56
Utolsó módosítás: 13 Szep 2023 09:14
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/9460

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet