Savaria – a kettőezer éves város

Keresztes, Ádám András (2022) Savaria – a kettőezer éves város. BA/BSc, Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar (2013-tól 2021.06.30-ig: Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar).

[thumbnail of FMK-AMI-20-2022-SZ.pdf] PDF
FMK-AMI-20-2022-SZ.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (14MB)

Absztrakt (kivonat)

Szombathely városát napjainkban leginkább a nyár végén megrendezett Savaria Történelmi Karneválról ismerjük. Ez a rendezvény egy újragondolt eseménysorozat, hiszen a városban a ‘60-as években is már megrendezték a karnevált Savaria névvel. A várost az ókorban Colonia Claudia Savariaként alapították időszámításunk szerint 43-ban, több császárnak is székhelye volt a IV. század során. Jelen korunkban számos történelmi emlékhelyet, relikviát láthatunk az ókorból, úgy épületet, épülettöredéket, akár az úgynevezett Borostyánkő útnak a részleteit is. Emlékeinket többek között a püspöki palotában található Sala Terrena teremben tekinthetjük meg, a közelben pedig ott található a híres császári palota mozaikja. Meglepődve tapasztaltam, hogy Szombathely városának nincsen olyan városi arculata, ami erre a kettőezer éves városi múltra reflektálna, ezért úgy döntöttem, hogy tervezőgrafikus hallgatóként a szakdolgozatomat ennek szentelném. Személyes kötődésem, hogy Szombathely a szülővárosom, itt nőttem fel és jártam általános, majd középiskolába. Mindig is érdekelt a helytörténet, ez előnyt is jelentett szakdolgozatom első fejezetének megírásában. Ezt követően a városok arculatáról adok egy rövid áttekintést, majd a turisztikai desztinációk kapcsán vizsgálom meg a város lehetséges megjelenési formáit, továbbá szükséges volt áttekintenem egyéb városok arculatait is. Ezen elgondolásokra építve egy bejárható térképet terveztem, amely különféle rétegek mentén kínálna sétával történő bejárási lehetőségeket a város ezen korszakának emlékhelyeire is, mindezt különféle infografikai megjelenéssel törekedtem bemutatni. Ezek után a tervezési folyamatból adok áttekintést, úgymint a városarculati terv bemutatása, a turisztikai térképterv bemutatása, illetve az elengedhetetlen offline, illetve online média megjelenéseket tűztem ki célul.

Magyar cím

Savaria – a kettőezer éves város

Angol cím

Savaria – The City of Two Thousand Years

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar (2013-tól 2021.06.30-ig: Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar)

Tanszékcsoport/intézet

FMK (volt SKK) - Alkalmazott Művészeti Intézet

Szak

NEM RÉSZLETEZETT

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Nagy, Róbert
DLA
NEM RÉSZLETEZETT

Helyi kari azonosító

FMK-AMI-20-2022-SZ

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Ádám András Keresztes
Dátum: 28 Máj 2022 11:03
Utolsó módosítás: 14 Szep 2023 05:45
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/9189

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet