Munkahelyi mobbing a kórházakban

Kirschner, Dr. Róbert (2022) Munkahelyi mobbing a kórházakban. Egyéb, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KOE-22_06.pdf] PDF
KOE-22_06.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

A mobbing olyan ismétlődő munkahelyi pszichológiai terror, mely legalább egyszer egy héten és legalább fél éven keresztül tartó cselekedetek sorozatát jelenti egy egyén vagy egy közösség részéről, amelyek egy vagy több egyén ellen irányulva azoknál mentális vagy fizikális kórtani jelenségekhez vezetnek. A mobbing a szervezetek számára komoly kihívást jelentő probléma, mert nem csak az ott dolgozók lelki és testi egészségét veszélyezteti, hanem a munkahelyi légkört, a szervezethez való elkötelezettséget, a fluktuációt érintő következményei is vannak. Kevéssé ismert azonban, hogy a kórházakban magas, esetenként nagyon magas a munkahelyi mobbing előfordulási aránya. Ennek a kórházakban speciálisan magas incidenciának összetett okai, egyes kiváltó tényezői evidensek: az erős szervezeti hierarchia, az orvosok óriási pszichikai, emocionális megterhelése, az éjszakai, hétvégi, ünnepnapi ügyeletek, a halállal való napi szintű konfrontálódás, a nagyfokú szakmai és erkölcsi felelősség. Egyre több beteget kell egyre rövidebb idő alatt egyre kevesebb orvosnak és nővérnek ellátnia, folyamatos időhiányt, fokozott munkaterhelést és teljesítménykényszert vonva maga után, mely a mobbing melegágya. Más okok azonban nem ilyen nyilvánvalóak és ismertek még. Az sem ismert tény, hogy a mobbing befolyásolja a kórházak alapvető küldetését, a betegellátás minőségét, a betegbiztonságot, és betegelégedettséget, és számos más betegellátással kapcsolatos minőségi indikátort, és hogy szélsőséges esetben milyen súlyos anyagi károkat, akár emberi életet veszélyeztető következményeket is okozhat. Nem ismert az sem, hogy állnak-e már olyan eszközök és metodika a kórházi vezetők rendelkezésre, mellyel kedvezően lehet befolyásolni a munkahelyi mobbing következményeit. A szakdolgozat célja a munkahelyi mobbing kiemelt jelentőségének igazolása a kórházakban a rendelkezésre álló hazai és nemzetközi irodalom feldolgozásával. Annak alátámasztása, hogy kórházi vezetők számára a jelenség ismerete, a probléma felismerésének, feltárásának és hatékony kezelésének képessége fontos a potenciális következmények elhárítása érdekében. A szakdolgozat fő következtetése, hogy a munkahelyi mobbing tudományos szintű felmérése szükséges lenne a hazai kórházakban is, az ETT-TUKEB által engedélyezett vizsgálati protokollal, a fenntartó intézmény (OKFŐ) által, kellő körültekintéssel előkészítve, az anonimitás és az adatvédelem magas szintű biztosításával. Indokolt lehet a munkahelyi mobbing megelőzésére és kezelésére kidolgozott technika hazai adaptációja és alkalmazása hazai kórházainkban, valamint a kapcsolatos jogszabályok újragondolása, frissítése, kiegészítése is. Mobbing means recurring psychological terror at the workplace, which is a series of actions by an individual or a community, at least once a week and lasting at least half a year, directed against one or more individuals, leading to mental or physical pathological phenomena in them. Mobbing means challenge for organisations, not only because it threatens mental and physical health of employees, but also it has consequences for the workplace atmosphere, commitment to the organisation and fluctuation. However, it is little known that hospitals have a high, sometimes very high, incidence of workplace mobbing. Some of the complex reasons for this high incidence in hospitals are evident, i.e. strong organisational hierarchy, enormous psychological and emotional strain on doctors, night, weekend and holiday shifts, daily confrontation with death, and high level of professional and moral responsibility. More and more patients have to be treated by fewer and fewer doctors and nurses in a shorter and shorter time, resulting in a constant lack of time, increased workload and performance pressure, which is a breeding ground for mobbing. Other causes, however, are not yet so obvious and well known. Nor is it a known fact that mobbing affects the fundamental mission of hospitals, the quality of patient care, patient safety and satisfaction, and many other quality indicators related to patient care, and that in extreme cases it can lead to serious financial damage, even to endangering human life. It is also unknown whether tools and methodologies are already in the hands of hospital managers to positively influence the consequences of workplace bullying. The aim of this thesis is to justify the high importance of workplace bullying in hospitals by reviewing the available national and international scientific literature. To demonstrate the importance for hospital managers to be aware of the phenomenon, to be able to recognise the problem, to detect it and to deal with it effectively in order to avoid potential consequences. The main conclusion of this thesis is that a scientific level assessment of workplace mobbing is warranted in Hungarian hospitals, equipped with an ETT-TUKEB approved study protocol, prepared by the maintaining institution (OKFŐ) with appropriate precautions, ensuring the high level of anonymity and data protection. It may be appropriate to adapt and apply the available techniques used to prevent and treat the workplace mobbing in hospitals of our country, and to reconsider, update and supplement the relevant legislation.

Magyar cím

Munkahelyi mobbing a kórházakban

Angol cím

Workplace mobbing in hospitals

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

LKK - Közgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézet

Szak

LKK - Egészségügyi menedzsment szakirányú továbbképzés (PG)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Nagy, Szilárd
c. egyetemi docens

Helyi kari azonosító

KOE-22/06

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Dr. Róbert Kirschner
Dátum: 19 Szep 2022 14:04
Utolsó módosítás: 14 Szep 2023 05:59
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/9123

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet