A HAZAI MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALATI SZEKTOR HI-TELEZÉSÉNEK PROBLÉMÁI

Szédelyi, Nikolett (2022) A HAZAI MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALATI SZEKTOR HI-TELEZÉSÉNEK PROBLÉMÁI. MA/MSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KMAL-2202 Szédelyi Nikolett.pdf] PDF
KMAL-2202 Szédelyi Nikolett.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Diplomadolgozatom témájának munkámból és érdeklődési körömből adódóan a hazai mik-ro-, kis- és középvállalati szektor (továbbiakban MKKV) hitelezésének problémáit válasz-tottam. Ezeket a problémákat leginkább statisztikák és konkrét példák segítségével igye-keztem szemléltetni. Ha időrendben nézem a munkám, egészen a 2008-as válságig nyúlik vissza a kuta-tás. Ennek a legfőbb oka, hogy a jelenlegi időszakot, melyet erősen a koronavírus befolyá-sol, össze tudjam hasonlítani egy olyan eseménnyel, mely szintén hatással volt a vállalti hi-telnyújtásra Magyarországon. A 2008-as nagy gazdasági világválság, ahogy a gazdaság minden területén, úgy az általam vizsgált témában is erősen negatív hatást, visszaesést produkált az eredményekben. A 2019-ben Magyarországot is elérő koronavírus a kezdetekben szintén csökkenést gene-rált a vállalkozói hitelezésben, de abszolút nem mondható olyan drasztikusnak, mint a 2008-as. A kettő közti legnagyobb különbség a hatás időtartama. Tulajdonképpen a 2008-as válság hatása a hitelállomány változására egészen 2015-ig nyúlt, eddig abszolút stagnálás volt megfigyelhető, és ezután tudott újra gyarapodást mutatni. Itt a legnagyobb változást az állam által elindított, támogatott, kedvező kamatozású konstrukciók voltak, melyek cél-zottan a szekciót segítették. Az időben, dolgozatom megírásához közelebb eső, konkrét válságot nem okozó, de jelenléte erős negatív hatást keltő esemény már nem tartott időben ilyen sokáig. Látható lesz írásomban, hogy a pandémia megjelenését követően azonnal esni kezdett a vállalti hitelek utáni érdeklődés, de gyakorlatilag ez nem tudott sokáig így ma-radni, mert nagyon sok terület vállalkozója hamar nehéz helyzetbe került és szükség volt külső forrás bevonására. Az állam időben ismerte fel a kibontakozó problémát és gyors re-agálással új, kedvezményes, közvetlen veszélyhelyzetben lévő vállalkozókat megsegítve hozott létre új termékeket. Közvetlen esettanulmányaim által ezeket a termékeket bemu-tatva ismertetem, hogy milyen céllal kerestek/keresnek a szektorban tevékenykedő társasá-gok külső forrási lehetőségeket. Munkám során a legnagyobb probléma a vállalkozások esetében, hogy nincs megfelelő mennyiségű tartalék váratlan esetek áthidalására. Ettől függetlenül az egyik eset éppen azért nyúlt állam által támogatott, kedvezményes kamato-zású hitelhez, hogy a pandémiát követő áremelkedésből adódó kötelezettségeket a munka elvégzésének folytonossága miatt fedezni tudja. De az általános helyzet az, hogy a hirtelen jelentkező negatív eseményekre nincsenek felkészülve Magyarországon a vállalkozások. Az esszém végén következtetéseimben javaslatot teszek, hogy milyen lépésekkel tudná még az állam segíteni a szektort, de arra is kitérek, milyen lépéseket kellene másképp csinálni egy kisvállalkozónak ahhoz, hogy cége a működés során minden téren megfelelően működjön. Közvetítő szerepben dolgozóként látom, hogy a hitelintézetek sincsenek egy-szerű helyzetben, attól függetlenül, hogy mindent megtesznek, hogy a vállalkozót külső forráshoz juttassák.

Magyar cím

A HAZAI MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALATI SZEKTOR HI-TELEZÉSÉNEK PROBLÉMÁI

Angol cím

PROBLEMS OF LENDING TO THE HUNGARIAN MICRO, SMALL AND ME-DIUM-SIZED ENTERPRISE SECTOR

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

LKK - Közgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézet

Szak

LKK - Pénzügy mesterszak (MA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Pataki, László
egyetemi docenc, habil, Közgazdasági és Nemzetközi kapcsolatok intézet

Helyi kari azonosító

KMAL-22/02

Mű típusa: Diplomadolgozat (MA/MSc)
Felhasználói azonosító szám (ID): NIkolett Szédelyi
Dátum: 09 Szep 2022 11:56
Utolsó módosítás: 15 Szep 2023 07:13
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/9121

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet