Gyermekrajz és művészettörténet

Keller-Németh, Henrietta (2022) Gyermekrajz és művészettörténet. BA/BSc, Benedek Elek Pedagógiai Kar.

[thumbnail of Szakdolgozat_Keller-Németh Henrietta_RKZDRZ.pdf] PDF
Szakdolgozat_Keller-Németh Henrietta_RKZDRZ.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (4MB)

Absztrakt (kivonat)

Dolgozatom a gyermekrajzok és a művészettörténeti alkotások közötti kapcsolatot kutatja. Az első részben a gyermekrajzok felfedezéséről, korszakairól, a firkákról és a gyermekrajzok jelentőségéről kaphatunk képet. A kutatás elvégzéséhez az induktív összefüggésfeltáró stratégiát alkalmaztam. A gyermekrajzok feldolgozásához pedig a dokumentumelemzést használtam. A kutatásban résztvevő populáció körülbelül 90 fő gyermek volt. Beválasztási kritérium 3-9 éves korú, kizárás a 3 éves kor alatti illetve 9 év feletti gyerekekre vonatkozott. Az általam felállított hipotézisekből kettő beigazolódott. Az első, miszerint van kapcsolat a gyermekrajzok és a műalkotások között. Valamint a második, hogy vannak olyan művészek, akikre a gyermekrajzok hatást gyakoroltak. Harmadik hipotézisem, hogy a műalkotások jegyei inspirálóan hatnak a gyermekek alkotásaira nem igazolódott be, csak feltételezhetjük. Összességében elmondható, hogy a gyermekrajzok és a művészettörténeti alkotások között igazolható a kapcsolat, amelyet az általam kiválasztott 44 gyermekrajz is igazol.

Magyar cím

Gyermekrajz és művészettörténet

Angol cím

Kid Drawing and Art History

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Benedek Elek Pedagógiai Kar

Tanszékcsoport/intézet

BPK - Művészeti és Sporttudományi Intézet

Szak

BPK - Óvodapedagógus (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Kovács-Gombos, Gábor
egyetemi docens DLA

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Henrietta Keller-Németh
Dátum: 25 Okt 2022 14:01
Utolsó módosítás: 06 Már 2023 14:43
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/8829

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet