Babócsa és környéke népi kultúrája, hagyományai

Kovács, Laura (2022) Babócsa és környéke népi kultúrája, hagyományai. BA/BSc, Benedek Elek Pedagógiai Kar.

[thumbnail of Kovács Laura-Babócsa és környéke népi kultúrája, hagyományai- szakdolgozat.pdf] PDF
Kovács Laura-Babócsa és környéke népi kultúrája, hagyományai- szakdolgozat.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (3MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatomban a tájegységet,szülőfalumat Babócsát és környékét mutatom be a honfoglalás korától napjainkig, valamint annak népi kultúráját, hagyományait a múltban és jelenben, kitérve a velünk élő roma és horvát nemzetiség hagyományaira, szokásaira is. Célkitűzésem, hogy bemutassam lakóhelyemen a hagyományokat és szokásokat, melyek jelentős része az élet fordulóihoz, naptári ünnepekhez kapcsolódik. Továbbá be kívánom mutatni, hogy a Somogy megyei óvodákban milyen hagyományokat őriznek, és azokat milyen módon örökítik át egy-egy tevékenység során a gyerekek számára. A szakirodalmak feldolgozása mellett az önálló kutatásaim során kvalitatív és kvantitatív elemzési stratégiát választottam. Generációs interjúsorozatot készítettem, és egy kutatási kérdőívet állítottam össze óvodapedagógusok számára. Egy még ma is élő hagyományt mutattam be saját tapasztalataim alapján, valamint egy újonnan kialakult szokást a nárcisznapot tártam az olvasó elé. Levonható következtetéseim, hogy ma már minden más, mint nagyszüleim, vagy akár szüleim idejében volt.A paraszti élet megszűntével és a digitalizáció fejlődésével a régi hagyományok, szokások is eltűnni látszanak. Pedig a szokások és hagyományok ápolása minden kultúrában nagy jelentőséggel bír, hiszen ez alapozza meg a felnövekvő generáció nemzettudatát. Örvendetes tény azonban, hogy a hagyományőrzés rendszeres és tudatos beépítésével találkozhatunk az óvodai nevelői munkában. Lényegesnek tartom a minket körülvevő világ pozitív értékeire való rávilágítást, melyben a hagyományok megismertetése az első helyen szerepel. Ebből kiindulva tartom kiemelt feladataim egyikének a hagyományok átadását a gyermekek számára, hogy az óvodába lépés első pillanatától a modern világgal ötvözve tovább éljen a népi kultúra, s a mai gyerekek is megtalálják benne a szépséget, örömöt, követendőt.

Magyar cím

Babócsa és környéke népi kultúrája, hagyományai

Angol cím

Folk culture and traditions of Babócsa and it's surroundings

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Benedek Elek Pedagógiai Kar

Tanszékcsoport/intézet

BPK - Társadalom-, Szociális és Kommunikációtudományok Intézete

Szak

BPK - Óvodapedagógus (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Molnár, Csilla
PhD. egyetemi docens SOE-BPK

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Laura Kovács
Dátum: 24 Okt 2022 13:10
Utolsó módosítás: 13 Szep 2023 10:39
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/8624

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet