Az oktatók és a tanulók mentorálása a szakképzésben

Sándor, Tamás (2022) Az oktatók és a tanulók mentorálása a szakképzésben. Egyéb, Benedek Elek Pedagógiai Kar.

[thumbnail of szakdolgozat_sándortamás_rf2nr3.pdf] PDF
szakdolgozat_sándortamás_rf2nr3.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (3MB)

Absztrakt (kivonat)

Az utóbbi évtizedben bekövetkező változásokat tekintve, az oktatás területének egyik legmeghatározóbb színtere a szakképzés. Ezek közül a jelenleg zajló Szakképzés 4.0 stratégia reformja áttörő változást eredményezett, mely kihívások sora elé állította a szakképzés szereplőit, így az oktatókat, illetve a szakképzésben tanuló ifjúságot is. Megjelent a pedagógus-életpálya modellt felváltó szakmai kompetenciák mentén megvalósuló teljesítményértékelés, továbbá új tantervi és képzési szerkezet vált hangsúlyossá. Ebben a folyamatban az oktatók folyamatos szakmai fejlődésének támogatását, illetve a tanulók lemorzsolódással veszélyeztetett csoportjának segítését tűztem ki célomként a Vas Megyei Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Szakképző Iskola és Kollégium intézményében. Ennek kapcsán célom volt, hogy egy intézményi mentorprogramot valósítsak meg, mely tartalmazza az érintett szereplők mentorálásának alapvetéseit. A mentorálás sokrétűségét bizonyította a munkámat megalapozó hazai és nemzetközi szakirodalmak és kutatások sokasága, melyek alapján felsorakoztattam azokat a szakképzésben fellelhető lehetőségeket, útvonalakat, eszközöket és módszertanokat, amelyekkel a mentori támogatás hatékonyan megvalósulhat. A munkám során lebonyolított kutatásokban kiemelkedő szerepet kaptak azok az oktatók, akik a folyamatos szakmai fejlődésüket és tanulásukat az oktatói pályájuk gyakorlása során kiemelten fontosnak tartják, továbbá azok az oktatók, akik a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók megsegítését szívügyüknek tekintik, és tapasztalataik meghatározó szereppel bírtak munkám megvalósításában. Elsődlegesen az intézményben lebonyolított kutatásom eredményeire támaszkodva hoztam létre azt az intézményi mentorprogramot, amely az oktatók és a tanulók támogatását segíti. Az intézményi mentorprogram meglátásom szerint értékes, egyedülálló és rendhagyó, mely vonásokat az támasztja alá, hogy az abban foglalt minden elem az oktatók által megfogalmazott igényekre, álláspontokra, tapasztalatokra és javaslatokra, valamint az együttműködésre és kollegialitásra épül. Mindazonáltal a mentori feladatokat ellátó egyének ebben a folyamatban egyöntetűen támogatásukról, segítőkészségükről, magas színvonalú szakmai tudásukról adnak tanúbizonyságot. A mentorprogram támogatja az oktatók folyamatos szakmai fejlődését, lehetőséget biztosít a változásokhoz való alkalmazkodásra, továbbá segíti a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók fejlődésének előmenetelét biztos tapasztalatokra alapozva.

Magyar cím

Az oktatók és a tanulók mentorálása a szakképzésben

Angol cím

Mentoring tutors and students in vocational training

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Benedek Elek Pedagógiai Kar

Tanszékcsoport/intézet

BPK - Neveléstudományi és Pszichológiai Intézet

Szak

BPK - Mentorpedagógus pedagógus-szakvizsgára felkészítő szak (PSZV)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Kissné Zsámboki, Réka
egyetemi docens, PhD

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Tamás Sándor
Dátum: 24 Okt 2022 06:49
Utolsó módosítás: 03 Már 2023 10:20
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/8522

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet