A vezető-fejlesztés és a szervezeti kultúra kapcsolata

Nagy, Tamás Jenő (2021) A vezető-fejlesztés és a szervezeti kultúra kapcsolata. Egyéb, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KPLCOH-21_07.pdf] PDF
KPLCOH-21_07.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

A szervezeti kultúra egy hosszas fejlődési folyamat eredménye, melynek csupán egy kis ré-sze válik láthatóvá a kívülállók számára, nagy tömege viszont csak a szervezet azon tagjai számára érezhető, akiknek már van erre kialakult érzéke. Sok szervezet tudatosan fejleszti saját kultúráját, mert hinni tud abban, hogy segítsé-gével fejleszteni tudja értékteremtő folyamatainak szinergiáit, javítani tudja a partnerkap-csolatait. Ezzel kifejezett célja, hogy üzletileg is sikeres legyen. A szervezet vezetői a kultúra meghatározó tényezői, hiszen ők koordinálják a változ-tatáshoz szükséges erőforrásokat, ők rendelkeznek szükséges ismerettel és döntési jogkör-rel. Azonban az alkalmazottak szerepe sem lebecsülendő – a jó vezető belőlük a maximu-mot úgy képes kihozni úgy, hogy közben mindannyian még élvezik is munkájukat. A coaching számos irányzata mára igazolta létjogosultságát. Módszereinek alkalma-zása gyorsan tanulható az arra nyitott szakemberek számára. A gyakorlatban történő alkalmazás már annyiban nehezebb feladat, hogy előre nem ismert szituációkra kell felkészülni, állandóan változó irányú és erősségű szél mellett kell egyenesen előre, a kitűzött cél felé irányítani a kliens fejlődésének jelképes vitorlását. A rendszerszemléletű coaching kiválóan alkalmazható módszertannal segíti a kliens fejlődési folyamatát, a coachnak „csak” figyelnie kell kliense reakcióira, majd mindig a megfelelő módszert alkalmazva reagálnia. Éppen ez a legszebb ebben a nagyszerű és izgalmas szakmában!

Magyar cím

A vezető-fejlesztés és a szervezeti kultúra kapcsolata

Angol cím

The relationship between leadership development and organisational culture

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

LKK - Üzleti Tanulmányok Intézet

Szak

LKK - Business Coach PG

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Kópházi, Andrea
egyetemi docens

Helyi kari azonosító

KPLCOH-21/07

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Tamás Nagy
Dátum: 06 Máj 2022 08:00
Utolsó módosítás: 06 Már 2023 11:23
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/8514

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet