Belföldi fizetési rendszerek

Gunázer, Brigitta (2021) Belföldi fizetési rendszerek. BA/BSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KBAN-21_28.pdf] PDF
KBAN-21_28.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom témájának a belföldi fizetési rendszereket választottam, ezen belül különösképpen kitérek a tavalyi évben bevezetett azonnali fizetési rendszerre. A témaválasz-tásnál fontos szempontnak tartottam, hogy aktuális, de a több mint egyéves működésnek köszönhetően vannak már adatok és éves jelentés a rendszer eredményeiről. Az utóbbi időben, főleg az azonnali fizetés bevezetésének köszönhetően rohamos fejlődésen ment keresztül a belföldi fizetési infrastruktúra. A dolgozatomban célom átfogó képet adni a Magyarországon működő fizetési rendszerekről. A belföldi fizetési rendszerekkel foglalkozom, azonban ezen belül is csak a jelentősebb forint fizetési rendszereket dolgoztam fel; a terjedelem és a téma bonyolultsága miatt nem térek ki a Magyarországon működő nemzetközi fizetési rendszerekre. Először bemutatom a fizetési rendszerek szerepét a gazdaságban, majd, hogy milyen fejlődésen mentek keresztül. Részletesebben bemutatom a Magyarországon működő jelentősebb, nagyobb forgalmat bonyolító fizetési rendszereket. Kitérek az azonnali fizetési rendszer bevezetését megelőző munkálatokra, illetve az első működési év eredményeire; ehhez kiindulópontként szolgált a Magyar Nemzeti Bank „Dimenzióváltás a pénzforgalomban” című kiadványa. Az azonnali fizetéssel kapcsolatban fontosak a hozzá kapcsolódó bevezetett szolgáltatások és a felhasználók reakciói is. Továbbá kutatásom része, hogy a fizetési rendszer újítása, illetve a járványhelyzet milyen hatással volt a fizetési rendszerek forgalmára. Ennek alapjául a Magyar Nemzeti Bank által kiadott 2021-es fizetési rendszer jelentés szolgált. Magyarországon az azonnali fizetés bevezetésével egy új korszak indult az elektronikus fizetés szempontjából, egy világszínvonalon is helytálló fizetési rendszer került bevezetésre. Következtetésem szerint maga a fizetési rendszer nagyon sikeresen indult és jól is teljesített a működésének első évében, azonban az azonnali fizetési rendszerrel bevezetett egyéb szolgáltatások kevésbé terjedtek el. Magyarországon még mindig kevesen élnek a digitalizáció adta lehetőségekkel, pedig ezek nagymértékben megkönnyíthetik a fizetést. A dolgozatom végén a továbbfejlesztés lehetséges módjára mutatok be pár megoldást, amely segítségével szélesebb körben terjedhet az azonnali fizetés, illetve a vele járó szolgáltatások.

Magyar cím

Belföldi fizetési rendszerek

Angol cím

Domestic payment systems

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

LKK - Közgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézet

Szak

LKK - Pénzügy és számvitel alapszak (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Fóriánné Horváth, Margit
NEM RÉSZLETEZETT

Helyi kari azonosító

KBAN-21/28

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Brigitta Gunázer
Dátum: 06 Máj 2022 09:01
Utolsó módosítás: 27 Feb 2023 12:08
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/8286

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet