A soproni OBI áruház szaniter projekt területének elemzése

Sipos, Szintia (2021) A soproni OBI áruház szaniter projekt területének elemzése. Egyéb, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KFON-19_32.pdf] PDF
KFON-19_32.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg. Embargo lejáratának dátuma: 2036

Download (5MB)

Absztrakt (kivonat)

A kötelező szakmai gyakorlatomat az OBI Hungary Retail Kft. soproni áruházában töltöt-tem. A záródolgozatom témájának kiválasztása során fontosnak tartottam azt, hogy olyan területet elemezzek, ami a legérdekesebb lehet a kollégák, a vásárlók és az én szemszö-gemből is, valamint amivel segíthetek az ott dolgozó munkatársaknak rávilágítani az eset-leges hátrányokra és előnyökre. Hosszas tanakodás után egyértelművé vált, hogy a szá-momra egyik legérdekesebb osztályt, a szanitert fogom választani, hiszen nemrég hatalmas arculatváltáson ment keresztül. A kibővítés és az értékesítés megváltozása miatt kíváncsi voltam arra, hogy így mennyivel hatékonyabb és működőképesebb az értékesítés, mint korábban, de emellett több különböző szempontból is vizsgálhattam. A dolgozatomban bemutatom magát a céget is – hiszen fontosnak tartom megismerni az alapokat, az OBI sikerességének titkait - és egyre beljebb megyek, a saját osztályom felé. A kutatás elsődleges célja az, hogy megmutassam a katalógusos és a minta után tör-ténő értékesítés különbségeit, a terület legjobban és legrosszabbul fogyó termékeit, vala-mint azt, hogy mindezek mellett milyen a terület forgalma. A kutatást az OBI belső vállalati rendszere és a kollégák segítségével, valamint a sa-ját tapasztalataim, észrevételeim alapján készítettem el. A saját, hétköznapi dolgaimat, jegyzeteimet és a mindennapi rutinomat is szeretem külön, saját rendszer köré építeni és rendszerezni, így ez külön öröm volt számomra, hogy hasonló módon járhatok el a dolgo-zatomban is. Összetett feladat volt vizsgálni a vállalati rendszeren majd a való életben is az árucikkeket, de a pozitív végeredményért mindenképpen megérte. Az átépített szaniter projekt terület mindenképpen pozitív hatást váltott ki a vásárlókból és a dolgozókból is, hiszen így sokkal gördülékenyebben megy az értékesítés. A kutatásomhoz elkészített diag-ramok azt mutatják, hogy a vásárlók inkább az olcsóbb, de jó minőséget választják a fel-sőbb kategória helyett. Összességében elmondhatom, hogy a záródolgozatom kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy olyan munkát hozzak létre, ami átfogóan rávilágít a szakmai gyakorlati helyem erős-ségeire és hátrányaira, így a jövőben a munkatársak megfelelő odafigyeléssel, ezt alapul véve figyelemmel kísérhetik majd a termékek fogyásának alakulását.

Magyar cím

A soproni OBI áruház szaniter projekt területének elemzése

Angol cím

Analysis of the sanitary project area of the OBI store in Sopron

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

LKK - Üzleti Tanulmányok Intézet

Szak

LKK - Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés (FOKSZ)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Bertalan, Laura
adjunktus

Helyi kari azonosító

KFON-19/32

Mű típusa: Záródolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Szintia Sipos
Dátum: 06 Máj 2022 07:43
Utolsó módosítás: 21 Feb 2023 14:18
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/8238

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet