Az éves beszámoló készítése, részei és az abból nyerhető információk

Hőbör, Vivien (2021) Az éves beszámoló készítése, részei és az abból nyerhető információk. BA/BSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KBAN-21_32.pdf] PDF
KBAN-21_32.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

A szakdolgozatom központi témája az éves beszámoló elkészítése, az azt alkotó részek és az abból nyerhető információk. A dolgozatom alapjaként a Cellcomp Kft. éves beszámolója kerül bemutatásra, amely cégnél a szakmai gyakorlatomat töltöttem. Először magát a vállalatot fogom ismertetni, amely tartalmazza a vállalat csoport felépítését, a történelmi hátteret, a tevékenységi kört, a termékeket, végül pedig a cég pénzügyi helyzetét, elemzését. Ezt követően az éves beszámoló részeiként ismert mérleg, eredménykimutatás és a kiegészítő melléklet kerül bemutatásra. Minden részt vizsgálok általánosságban és a cégre vonatkozóan is. Következő lépésként kitérek mutatószámokra, amelyekkel a vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének, az eszközök és a források összetételének, a saját tőke és a kötelezettség alakulásának, likviditás és a jövedelmezőség alakulásának értékelésére van lehetőség. A beszámoló múltbeli adatokat közöl a vállalkozás egészére vonatkozóan, amelyeket mutató számok segítségével lehet elemezni. A cég megítéléséhez az információk rendszerezésére és az összefüggésekre kell helyezni a hangsúlyt. A választott téma kifejtése során bemutatásra kerül, hogy az éves beszámoló milyen információkkal szolgál a cég tulajdonosainak, befektetőinek, partnereinek és a hitelezőinek számára. Végül az elemző munkám során részletesen feltárom a beszámoló elkészítésének folyamatát. Célom, az éves beszámoló egészét képező részek áttekintése, valamint a beszámoló készítési folyamatának feltérképezése, amelyhez a legfontosabb előírásokat, szabályokat, szakirodalmat, különböző szabályzatokat és törvényeket használok fel. Következtetésként: az év közbeni könyvvezetés pontossága, határidőhöz kötése és ellenőrzöttsége nélkülözhetetlen a cég számára. Fontos a törvényeknek és a jogszabályi előírásoknak az ismerete, alkalmazása és az azoknak való megfelelés. Fontos az információáramlás kiegyensúlyozottá tétele, az információigény és annak kielégítése a vállalat belső és külső szereplőinek számára. A beszámoló segíti a külső és a belső piaci szereplőket a döntések meghozatalában és egy átlátható, érthető összkép kialakításában a vállalatról. Mivel a beszámoló éves időintervallumba elemzi a cég működését, vagyonra és eredményre gyakorolt hatását, ezért fontos, hogy összhangba legyen a belső elemzési rendszerrel. A rövidtávú döntésekhez, azok előkészítéséhez és a problémamegoldáshoz nélkülözhetetlen.

Magyar cím

Az éves beszámoló készítése, részei és az abból nyerhető információk

Angol cím

Parts and making of the annual report and the information which obtained from it

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

LKK - Közgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézet

Szak

LKK - Pénzügy és számvitel alapszak (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Tóthné Szabó, Erzsébet
egyetemi docens

Helyi kari azonosító

KBAN-21/32

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Vivien Hőbör
Dátum: 06 Máj 2022 08:50
Utolsó módosítás: 20 Szep 2023 06:59
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/8232

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet