A kisvárosi turizmus és szállodaipar lehetőségei

Horváth, Bence (2021) A kisvárosi turizmus és szállodaipar lehetőségei. Egyéb, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KFON-21_32.pdf] PDF
KFON-21_32.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (704kB)

Absztrakt (kivonat)

A szakmai gyakorlatom, amelyet egy helyi szálláshelyeket fenntartó cégcsoportnál végzek, kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a címben megjelölt témába közvetlen betekintésem legyen, amelyhez a szakmai környezet szintén nagy segítséget nyújt. A kisvárosok, a szálláshelyek, illetve maga a turizmus világa mindig komoly szerepet töltöttek be az életemben – emiatt nem véletlen, hogy szakmailag is érdeklődést mutatok az említett területek felé. Ugyanez indokolja, hogy miért döntöttem a turizmus-vendéglátás képzés választása mellett két évvel ezelőtt. A dolgozat célja, hogy bemutathassam saját nézőpontomból a turizmus, a kivárosok, illetve a szállodaipar azonos területen belüli lehetőségeit, felhasználva a személyes tapasz-talataimat, amelyeket utazásaim, valamint a szakmai gyakorlatom alatt szereztem. Úgy gondolom, hogy a turizmus komplex rendszerének tényezőit felhasználva bármely kisváros turizmusa fejleszthető, ami által pedig növelhető a helyi szállodákat érintő vendégforga-lom. Be szeretném mutatni, hogy milyen úton képzelem el a fejlesztési folyamatok megter-vezését, illetve a szükséges szakmai területeknek a biztosítását. Számos olyan ország és vá-ros létezik a világon, ahol a turizmusnak egyáltalán nincs jelentős szerepe, ugyanakkor olyan értékekkel rendelkeznek, amelyek az ipar létjogosultságát jelenthetik. A szállodaipar érdeke pedig egyértelműen az, hogy közvetlen környezetét minél többen látogassák, és hogy az utazók motivációját olyan tényezők határozzák meg, amely okot ad számukra a többnapos tartózkodásra, ezáltal pedig a szállodai szolgáltatások igénybevételére. Mivel a turizmus rendszere rendkívül összetett, ebben a folyamatban nem csak a szálláshelyeknek van kiemelkedő szerepük, hanem a turisztikai szervezeteknek, önkormányzatoknak, ven-déglátóegységeknek, valamint az adott ország kormányzatának egyaránt. A dolgozatban részletezni fogom a kisvárosok előnyeit, amelyek felhasználása elengedhetetlen a marke-ting és kommunikációs tevékenységek során. A kisvárosok számos előnnyel rendelkeznek a nagyvárosokkal szemben, ezt is ki fogom fejteni a dolgozat egyik fejezetén belül. Az ilyen jellegű előnyök népszerűsítése által sokan dönthetnek úgy, hogy egy hosszú hétvégére ter-vezett kirándulás úticéljaként egy kisváros meglátogatására esik a választás. A helyi turiz-mus átalakítása és fejlesztése persze sok esetben nem olcsó, ez pedig nehezíti azoknak az országoknak a fejlesztési lehetőségeit, amelyek gazdasági szempontból erőtlenek. Példákat felhasználva szeretnék kitérni arra, hogy az ilyen országok esetében milyen lehetőségek és alternatívák érhetőek el egy meghatározó vendégforgalmat generáló turizmus kialakítása érdekében, különös figyelmet fordítva a marketing fontos szerepére. Végül, szeretnék helyet adni annak a témának is, amely manapság elkerülhetetlen, és ami a turizmust és a szállodaipart is egy rendkívül nehéz helyzetbe hozta, a koronavírus okozta problémákra, ugyanakkor a lehetőségek részletezésére is.

Magyar cím

A kisvárosi turizmus és szállodaipar lehetőségei

Angol cím

Opportunities for small-town tourism and hotel industry

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Turizmus–vendéglátás felsőoktatási szakképzés (FOKSZ)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Jankó, Ferenc
egyetemi docens

Helyi kari azonosító

KFON-21/32

Mű típusa: Záródolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Bence Horváth
Dátum: 19 Máj 2021 13:20
Utolsó módosítás: 02 Már 2023 14:50
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/7996

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet