AZ EURÓPAI UNIÓ SZEREPE A NEMZETKÖZI VASÚTI KÖZLEKEDÉS VER-SENYKÉPESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉBEN

Fekete, Dániel (2021) AZ EURÓPAI UNIÓ SZEREPE A NEMZETKÖZI VASÚTI KÖZLEKEDÉS VER-SENYKÉPESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉBEN. BA/BSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KBAN-21_10.pdf] PDF
KBAN-21_10.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (968kB)

Absztrakt (kivonat)

Ahogy dolgozatom címéből is látszik, az európai vasúti rendszer egységesítésének történetét, jelenlegi helyzetét, illetve jövőre vonatkozó terveit kívánom bemutatni. Té-ma- választásom oka, egyrészt az érdeklődésem az európai politika, azon belül is a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos intézkedések iránt, másrészt lehetőségem volt a kö-telező szakmai gyakorlatomat a GYSEV Zrt.-nél tölteni, ahol mélyebb és szakmaibb be-tekintést nyerhettem mind a vállalat folyamataiba, mind a belföldi-, illetve külföldi vas-útpolitikába. Ezen két dolog fúziójaként jött létre a szakdolgozatom. Az integráció minden területen nehéz, de megállíthatatlan és szükséges folyamat annak érdekében, hogy képesek legyünk a nagyobb, távlati célok elérésére, megvalósí-tására. Ennek az integrációs folyamatnak a menetét kívánom bemutatni az európai vas-úthálózaton keresztül. Elsőként bemutatásra kerül mindennek a kezdete, az első gőzüzemű vasút megje-lenése a kontinensen. Mely országok voltak az úttörők, és mik voltak a legnagyobb kez-deti nehézségek gazdasági és társadalmi tekintetben. Kezdetben bemutatom a nemzetközi személy és áruszállítást általánosságban, ki-emelve a jelenlegi problémákat, továbbá kitérve a jelenlegi COVID-19 járvány okozta akadályokra is. Ezután következik dolgozatom legnagyobb része, ahol bemutatásra kerül az Eu-rópai Unió vasútpolitikája, az egység létrejöttétől kezdve, a főbb mérföldköveken át a jelenlegi helyzetig.

Magyar cím

AZ EURÓPAI UNIÓ SZEREPE A NEMZETKÖZI VASÚTI KÖZLEKEDÉS VER-SENYKÉPESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉBEN

Angol cím

THE ROLE OF THE EUROPEAN UNION IN INCREASING THE COMPETI-TIVENESS OF INTERNATIONAL RAIL TRANSPORT

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Nemzetközi gazdálkodás alapszak (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Nedelka, Erzsébet
adjunktus, felnőttképzési programfelelős

Helyi kari azonosító

KBAN-21/10

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Dániel Fekete
Dátum: 14 Máj 2021 10:12
Utolsó módosítás: 14 Szep 2023 06:37
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/7957

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet