A DB CARGO HUNGÁRIA KFT. ÉVES BESZÁMOLÓJÁBÓL NYERHETŐ INFORMÁCIÓK

Rozman, Renáta (2021) A DB CARGO HUNGÁRIA KFT. ÉVES BESZÁMOLÓJÁBÓL NYERHETŐ INFORMÁCIÓK. MA/MSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KMAL-21_09.pdf] PDF
KMAL-21_09.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg. Embargo lejáratának dátuma: 2036

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Diplomadolgozatom témájának a DB Cargo Hungária Kft. éves beszámolójából nyerhető információkat választottam. Témaválasztásom főként azért erre esett, mert szerettem volna a számvitel mester sza-kon szerzett tudásomat hasznosítani a dolgozatom megírása során. A vállalat kiválasztása során fontos szempont volt számomra, hogy olyan cég legyen, amelynek a tevékenységét, működését, felépítését is jól ismerjem. Így számomra egyértelmű volt, hogy a jelenlegi munkahelyemet választom, ahol a vállalat Kontrollerként dolgozom. Az éves beszámolóból nyerhető információk a gazdaság minden szereplőjének értékes és hasznos információkat tud nyújtani. Elsősorban a vállat vezetése számára nyújt hasznos információkat, melyek elősegítik a megfelelő döntések meghozatalát. A külső piaci szereplőknek érdemes megvizsgálni a velük kapcsolatba kerülő vállalkozásokat, mint a szállítóikat, vevőiket, versenytársaikat. Szakdolgozatom célja, hogy a DB Cargo Hungária Kft.-n keresztül bemutassam az éves beszámoló nélkülözhetetlenségét. Véleményem szerint minden vállalkozásnak kiemelt figyelmet kell fordítania az elmúlt évek beszámolóinak vizsgálatára, hogy átfogó képet kaphassanak a vállalkozás helyzetéről. Napjainkban kiemelten fontos, hogy naprakész információkkal rendelkezzünk és minél gyorsabban tudjunk reagálni a változó piaci helyzetekre. A választott vállalkozás legfőképpen vasúti áruszállítással foglalkozik, mely napjainkban egyre népszerűbbé válik, ugyanis az egyik legkörnyezetkímélőbb szállítási forma. A vállalkozás fontosnak tartja, hogy a CO2 kibocsátás csökkentése mellett a szállítással járó zajt is csökkentse. A dolgozatomban az éves beszámolóból nyerhető általános jellegű információk ismertetése után egy gazdasági elemzést fogok végezni. Az elemzés során a nyilvános éves beszámolóból – mérleg, eredmény kimutatás, kiegészítő melléklet – nyerhető adatokat fogom felhasználni. A mérleg elemzése során vizsgálni fogom a vállalkozás vagyoni helyzetét, tőkeszerkezetét, adósságállományát, illetve a likviditását. A vizsgálat során a kapott eredményeket értékelni fogom, majd a dolgozat végén az összegzés során véleményezem.

Magyar cím

A DB Cargo Hungária Kft. éves beszámolójából nyerhető információk

Angol cím

The information to be obtained from the DB Cargo Hungária Kft. annual report

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Pénzügyi és Számviteli Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Számvitel mesterszak (MA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Tóthné Szabó, Erzsébet
egyetemi docens

Helyi kari azonosító

KMAL-21/09

Mű típusa: Diplomadolgozat (MA/MSc)
Felhasználói azonosító szám (ID): Renáta Rozman
Dátum: 02 Júl 2021 11:49
Utolsó módosítás: 20 Szep 2023 06:59
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/7931

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet