Digitális eszközök okos használata

Fodorné Milfai, Katalin (2021) Digitális eszközök okos használata. BA/BSc, Benedek Elek Pedagógiai Kar.

[thumbnail of Fodorné Milfai Katalin Digitális eszközök okos használata.pdf] PDF
Fodorné Milfai Katalin Digitális eszközök okos használata.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (768kB)

Absztrakt (kivonat)

Absztrakt Kutatásom a digitális eszközök használatára irányult. Körüljártam ezeknek az eszközöknek meghatározását, fejlődését. Majd az IKT eszközök fogalmával folytattam, ahol az óvodás korú gyermekek otthoni eszköz használatát is igyekeztem feltérképezni. Az Óvodai Nevelés Országos Alapprogram rövid bemutatásával szerettem volna arra a hiányosságra felhívni a figyelmet, hogy az IKT eszközök használatát nem tartalmazza. Úgy vélem, hogy elértük azt a kort, hogy igen is foglalkoznunk kell ezzel a területtel. Egy olyan világba születnek a gyermekek, amelyben ezen eszközök használata mindennapos. Mindemellett pedig a hagyományőrzés fontossága vitathatatlan. Azonban a technikai vívmányok által érdekesebbé, színesebbé varázsolhatjuk ezeket. Az eszközhasználat során két fontos csoportot, az óvodapedagógusok és a gyermekek táborát mutattam be. Leginkább a pedagógusok attitűdjére helyezve a hangsúlyt, hiszen az ő személyük, nyitottságuk és az új ismeretek iránt való befogadó hajlandóságuk nagy szerepet játszik az IKT használatában. Az óvodáskorú gyermekeknél a testi adottságaik, az életkorukból adódó változásaik és a világról alkotott képük bemutatására került sor. Kutatásom során találkoztam több fejlesztő alkalmazással, programmal és nagy meglepetést okozott számomra a learningapps-ok, magyarul a tankockák jelenléte az óvodákban. Azon is meglepődtem, amikor a DIOO, a Digitális Okos Játék Óvodásoknak berendezésről olvastam, ugyanis előtte nem tudtam ezeknek a létezéséről. Az évek alatt több kezdeményezés indult a digitális eszközök irányába, ennek ellenére ezek valamiért még nem kaptak nagy visszhangot. Ahogy a mondás tartja, minden jóban van valami rossz is, ez alól ezek a berendezések sem kivételek. A negatív hatások mellett veszélyeket is rejtenek magukban ezek az eszközök. Használatukkor ezeket a szempontokat is figyelembe kell vennünk a gyermekek biztonsága és egészsége érdekében. Kérdőíves kutatásom során az általam felállított hipotézisek igaznak mutatkoztak. A mai felgyorsult világba a gyermekeket kézen fogva kell vezetnünk a világháló útvesztőin, annak érdekében, hogy amikor majd önállóan, egyedül használják ezeket a digitális berendezéseket, képesek legyenek megvédeni magukat a rájuk leselkedő veszélyektől és igényes média felhasználó válhasson belőlük.

Magyar cím

Digitális eszközök okos használata

Angol cím

Smart use of digital devices

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Benedek Elek Pedagógiai Kar

Tanszékcsoport/intézet

BPK - Neveléstudományi és Pszichológiai Intézet

Szak

BPK - Óvodapedagógus (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Katona, György
egyetemi docens, PhD

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Katalin Fodorné Milfai
Dátum: 22 Jún 2021 09:48
Utolsó módosítás: 03 Már 2023 08:47
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/7769

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet