Vallás az óvodában

Horváth, Evelin (2021) Vallás az óvodában. BA/BSc, Benedek Elek Pedagógiai Kar.

[thumbnail of Horváth Evelin-Vallás az óvodában.pdf] PDF
Horváth Evelin-Vallás az óvodában.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (987kB)

Absztrakt (kivonat)

Manapság a magyar családok többsége nem tartja fontosnak a vallásos nevelést. Sokszor még akkor sem, ha éppen hívő emberek. A szülők nagy része megelégszik azzal, ha a gyermeke általános iskolában kezd el hittanra és templomba járni, de véleményem szerint a keresztény vallásos nevelést sosem lehet elég korán elkezdeni. A szakdolgozatom témájának azért a vallás az óvodában témát választottam, mivel az egész életemben nagy szerepe volt és van a vallásnak. Ilyen környezetben nőttem fel, ezért fontosnak tartottam, hogy ezáltal jobban megismerjem, hogy óvodai szinten mennyire van jelen a gyermekek életében. A keresztény nevelésen belül a kutatásomban a különböző egyházi ünnepekre, az óvodai ünneplések hatásaira és a szentekre koncentráltam. Ezeken belül is olyan feltevéseim voltak, hogy vajon a szülők hitbéli elköteleződésből íratták gyermekeiket egyházi fenntartású intézményekbe vagy éppen más okok álltak a háttéreben. Az is foglalkoztatott, hogy a szülők mennyire vannak tisztában az óvodai ünnepekkel és, hogy az óvodai ünneplések vajon hatással vannak-e az otthoni ünneplésre. A szakdolgozati kutatómunkám 2 részből áll: Szekunder és Primer kutatásból. A Szekunder kutatásban a különböző szakirodalmakat dolgozok fel. A Primer kutatásomban pedig kvantitatív kutatási formát online kérdőívet és kvalitatív kutatási formát interjút alkalmaztam. A célom, hogy megismerhessem a kérdőív által a szülők tudását a különböző ünnepekről, amiket az óvodában tartanak és, hogy megtudjam egy óvodavezető véleményét ugyanezekről a dolgokról egy interjú segítségével. A vizsgálatomat 2 keresztény katolikus óvodában végeztem a Boldog Brenner János Óvodában (Szombathely) és a Szent Margit Katolikus Óvodában (Kaposvár), amely során 39 szülő töltötte ki az online kérdőívemet. Kérdéseimet a saját hipotéziseim és az általam olvasott szakirodalmak alapján állítottam össze az óvodai keresztény nevelés témában. Vizsgálati eszközöm egy 26 kérdésből álló kérdőív volt, melynek fő témája az volt, hogy az óvodai ünnepek mennyire vannak hatással az otthoni ünneplésekre.

Magyar cím

Vallás az óvodában

Angol cím

Religion in the kindergarten

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Benedek Elek Pedagógiai Kar

Tanszékcsoport/intézet

BPK - Neveléstudományi és Pszichológiai Intézet

Szak

BPK - Óvodapedagógus (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Závoti, Józsefné
egyetemi docens, PhD.

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Evelin Horváth
Dátum: 22 Jún 2021 09:55
Utolsó módosítás: 22 Szep 2023 06:55
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/7680

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet