Hátrányos helyzetű gyerekek az óvodában

Határ, Veronika Henrietta (2021) Hátrányos helyzetű gyerekek az óvodában. BA/BSc, Benedek Elek Pedagógiai Kar.

[thumbnail of Szakdolgozat_Határ Veronika Henrietta_NC6WHI.pdf] PDF
Szakdolgozat_Határ Veronika Henrietta_NC6WHI.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (976kB)

Absztrakt (kivonat)

Minden gyermek különböző, mindenki másban tehetséges, másfajta az érdeklődési körük, más életkörülmények között nevelkednek fel és eltérő szocializációs környezetből kerülnek be az óvoda falai közé. Szakdolgozatom azért is a hátrányos helyzetű gyermekeket helyezi a középpontba, mert számukra egy mentsvárat nyújthat a nevelési intézmény, illetve mindig is foglalkoztatott, hogy leendő óvodapedagógusként hogyan tudok a hátrányban szenvedő gyermekek számára segítséget nyújtani. Ezért is építettem fel úgy a dolgozatomat, hogy egy laikus ember számára is érdekes, érthető és hasznos lehessen. Ismertettem a hátrányos helyzetre vonatkozó jogszabályokat, majd ennek az helyzetnek való kialakulásának lehetséges tényezőit. Emellett megjelennek még Magyarországra vonatkozóan statisztikai adatok, szocializáció és annak zavarai, a nyelv és kultúra szerepe, valamint kettő nagyon fontos téma. Az egyik, hogy milyen esélynövelő szerepe van az óvodának a hátrányos helyzetű gyermek életében. A másik pedig a gyermekvédelmi jelzőrendszer felépítése és működése. Ezt követően a kutatási munkám betekintést enged az óvodapedagógusok viszonyulásához a hátrányos helyzetű gyermekekhez, megismerhetjük ezeknek a gyermekeknek a hátterét, valamint a csoportban lévő megítélésüket és nem utolsó sorban különböző óvodák esélyteremtő nevelési módszereik kerülnek szemléltetésre.

Magyar cím

Hátrányos helyzetű gyerekek az óvodában

Angol cím

Underprivileged children in kindergarten

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Benedek Elek Pedagógiai Kar

Tanszékcsoport/intézet

BPK - Neveléstudományi és Pszichológiai Intézet

Szak

BPK - Óvodapedagógus (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Kissné Zsámboki, Réka
külügyi és tudományos dékánhelyettes,egyetemi docens, PhD

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Veronika Henrietta Határ
Dátum: 22 Jún 2021 09:53
Utolsó módosítás: 06 Már 2023 07:47
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/7639

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet