Szentpéterfa hagyományai a múltban és napjainkban

Kovácsné Kapitár, Petra Anna (2021) Szentpéterfa hagyományai a múltban és napjainkban. BA/BSc, Benedek Elek Pedagógiai Kar.

[thumbnail of Kovácsné Kapitár Petra Anna szakdolgozat.pdf] PDF
Kovácsné Kapitár Petra Anna szakdolgozat.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

A hazánkban élő nemzetiségek mindegyike naponta vívja meg harcait az asszimiláció különböző megjelenési formáival, és próbál jelen lenni az élet minden területén. Szakdolgozatomat Szentpéterfai hagyományiról írtam. Az itt született, illetve felnövő generációk mind fontos feladatuknak érzik a horvát hagyományok ápolását, átörökítését, valamint fontos, hogy megőrizzék identitásukat. Kutatásaim során nagy büszkeséggel töltött el, hogy én e közösség tagja lehetek, szintén ismerem a hagyományokat. Szüleimtől, nagyszüleimtől, később az óvodában, az általános iskolában ismerkedtem meg velük. Fontosnak találtam a hagyományok összegyűjtését, és felkutatását, valamint kíváncsi voltam a helyi kisgyermekes szülők véleményére is, ezért választottam ezt a témát. A paletta nagyon színes, nagyon sok, és számomra érdekes dolgokkal találkoztam miközben az adatokat gyűjtöttem. A helyi óvoda programjában olvashatjuk, hogy a horvát nyelv, hagyományok, népzene beleépül a mindennapi tevékenységbe. Nagy öröm ez számomra, hiszen a gyerekek kisgyerekkorban a legfogékonyabbak, így már ekkor találkoznak a nyelvvel, a zenével, mondókákkal. Örülök, hogy gyermekem is e közösség tagja, és számára is fontos és fontos lesz a hagyományok őrzése.

Magyar cím

Szentpéterfa hagyományai a múltban és napjainkban

Angol cím

Traditions of Szentpéterfa in the past and oday

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Benedek Elek Pedagógiai Kar

Tanszékcsoport/intézet

BPK - Társadalom-, Szociális és Kommunikációtudományok Intézete

Szak

BPK - Óvodapedagógus (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Molnár, Csilla
egyetemi docens

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Petra Anna Kovácsné Kapitár
Dátum: 01 Júl 2021 09:06
Utolsó módosítás: 13 Szep 2023 10:42
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/7594

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet