Ember és zene - a muzsika társadalomra gyakorolt hatása

János, Anasztázia Rozália (2021) Ember és zene - a muzsika társadalomra gyakorolt hatása. BA/BSc, Benedek Elek Pedagógiai Kar.

[thumbnail of Szakdolgozat János Anasztázia Rozália.pdf] PDF
Szakdolgozat János Anasztázia Rozália.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Tudományosan is bizonyított, hogy a zenének, a zenehallgatásnak számos területén szerepe van az ember fejlődésére. Mindennapi tevékenységeink során szinte mindenhol körül vesz minket, utazás-, bevásárlás-, munka-, pihenés-, szórakozás közben amint meghallunk egy ismerős vagy számunkra ismeretlen dallamot hatással van ránk. Minden zene dallamának sajátos mondanivalója van, ami különböző érzéseken, gondolatokon keresztül befolyásolja elménket, lelkiállapotunkat, ezáltal jelentős szerepe van agyunk működésére a zenehallgatásnak. Kutatásom során azt vizsgáltam, hogy a családok életében milyen mértékben, módon van jelen a zene, milyenek a zenehallgatási szokásaik, s mindezek hogyan hatnak a gyermekek fejlődésére. Előfeltevésemre kerestem válaszokat, mely szerint a gyermekek (óvodáskorúak) nevelésében központi szerepe van a zenének, mert erősen hat az érzelmekre, így közvetett módon elősegíti a tanulást, hatékonyan segít a kapcsolat teremtésben, közösségformáló-, készség-, és személyiségfejlesztő hatása jelentős. Kvantitatív kutatásomat online kérdőíves módszerrel végeztem, ami lehetőséget adott széleskörű adatgyűjtésre. A szakterületen végzett kutatások eredményeihez képest vizsgálatom nem reprezentatív, bár számottevő mérési adatot gyűjtöttem. Kutatásom elemzését követően határozott véleményem az, hogy a zene nélkülözhetetlen eleme az óvodáskorú gyermekek pedagógiai nevelésében.

Magyar cím

Ember és zene - a muzsika társadalomra gyakorolt hatása

Angol cím

Man and music - The impact of music on society

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Benedek Elek Pedagógiai Kar

Tanszékcsoport/intézet

BPK - Művészeti és Sporttudományi Intézet

Szak

BPK - Óvodapedagógus (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Révész, József
tanársegéd

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Anasztázia Rozália János
Dátum: 01 Júl 2021 11:27
Utolsó módosítás: 01 Júl 2021 11:27
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/7565

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet