Az óvodapedagógus hivatás gyermek és szülő szemmel

Tóth, Zsófia (2021) Az óvodapedagógus hivatás gyermek és szülő szemmel. BA/BSc, Benedek Elek Pedagógiai Kar.

[thumbnail of Szakdolgozat Tóth Zsófia.pdf] PDF
Szakdolgozat Tóth Zsófia.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

A szakdolgozatom témája, Az óvodapedagógus hivatás gyermek és szülő szemmel, ez a témaválasztás és az, hogy az óvodapedagógus hivatást választottam a középiskola után, kapcsolódik egymáshoz. Az általános iskolában kapott jó pedagógusi minta vezetett arra, hogy ezt a témát válasszam. Gyermekként egy családias légkörű intézménybe jártam, ahol felnéztem a tanár nénimre, és a szüleim pedig tisztelték a pedagógusaimat. Ebből adódig az érdeklődésem, az iránt, hogy a XXI. században a gyermekek és a szülők, hogyan látják az óvodapedagógusokat (pedagógusokat) belső, és külső szemlélőként. A szakdolgozatommal kapcsolatban négy hipotézist fogalmaztam meg melyekből kettőt szeretnék kiemelni, mégpedig egyet a gyerekekkel folytatott kutatás és egyet a szülők körében folytatott kutatással kapcsolatban. Az óvodáskorú gyermekek a beszélgetés és a rajzolás során elegendő információt tudnak átadni számomra ahhoz, hogy megtudjam, mit gondolnak az őket nevelő óvodapedagógusról. A szakirodalomban olvasható pedagógusi jellemzők nagyjából megegyeznek a válaszadók gyermekeit nevelő pedagógus jegyeivel. Szakdolgozatomat ezen felvetések beigazolására készítettem el. A kutatásom a gyermekek körében a korona vírus járvány miatt sajnos nem lett teljes körű, hiszen csak 12 gyermekkel tudtam irányított beszélgetést folytatni, és az ő rajzukat tudtam elemezni. Ennyi adatból messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, de a további kutatás eredményeit előre vetítheti. A szülői online kérdőívet 80 óvodás gyermeket nevelő szülő töltötte ki, 99%-ban édesanyák. A kitöltők életkora a 20 éves szülőtől az 59 éves szülőig terjed, akik 56%-a falvakban lakik és 44%-uk városban. A szakdolgozatomban a négy hipotézisből hármat sikerült igazolnom. Az általam konklúzióban kiemelt első hipotézis a gyermekek színes válaszai és rajzai alapján igazolható, hiszen ezekben teljes mértékben bemutatták az őket nevelő óvodapedagógus feladatait, személyiség jegyeit, és tulajdonságait, így megtudhatjuk a belső szemlélők véleményét az óvodapedagógusokról. A második hipotézist, melyet kiemeltem legjobban a szakdolgozatban elkészített táblázat igazolja, melyben összeszedtem a szülők válaszai alapján, hogy milyen tulajdonságok jellemzik a gyermeküket nevelő óvodapedagógust. Ez a táblázat tartalmaz jó és rossz tulajdonságokat is, a jó tulajdonságok között megtaláljuk azokat, a tulajdonságokat, melyeket a szakdolgozatom irodalmi részében kiemeltem. Így elmondható, hogy ez az állítás is teljes mértékben beigazolódott.

Magyar cím

Az óvodapedagógus hivatás gyermek és szülő szemmel

Angol cím

Being a Kindergarten Teacher-from Parents and Children's Perspective

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Benedek Elek Pedagógiai Kar

Tanszékcsoport/intézet

BPK - Neveléstudományi és Pszichológiai Intézet

Szak

BPK - Óvodapedagógus (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Varga, László
dékán, egyetemi docens, PhD.

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Zsófia Tóth
Dátum: 02 Nov 2021 14:04
Utolsó módosítás: 20 Szep 2023 10:32
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/7496

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet