Takarékszövetkezetek egyesülése és a létrejött Takarékbank

Bognár, Patrik (2020) Takarékszövetkezetek egyesülése és a létrejött Takarékbank. BA/BSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KBAN-20_28.pdf] PDF
KBAN-20_28.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1MB)

Abstract

Szakdolgozatom célja, hogy átfogó képet kapjak a jelenlegi Takarékbankról és kialakulásához vezető útról. Dolgozatom megírásában jelentős szerepet játszottak eddigi tanulmányaim, melyek során átfogóan megismerkedhettem a hazai bankrendszerrel és annak változásaival. Ezen okokból kifolyólag, illetve a téma aktualitása miatt döntöttem jelenlegi témám mellett. Dolgozatomban foglalkozom a takarékszövetkezeteket kialakulásuktól kezdve a mai napig. Részletesen bemutatom kialakulásukat és az ezután következő hullámzó fejlődésüket, valamint a rendszerváltást követő nyugodtabb időszakot is. Kitérek néhány alkalmazott számlavezető rendszerre és ezek piacon betöltött részesedéseikre. Bemutatom a taka-rékszövetkezetek piaci részesedését is, illetve a fúziókat kiváltó tényezőket. Szakdolgozatom középpontjában a takarékszövetkezeti fúziók állnak, melyek két fázisban zajlottak. Részletezésre kerül többek között, hogy a két integrációt követően kialakuló, napjainkban is működő Takarékbank, milyen változásokkal, újításokkal alakult meg és milyen piaci részesedésre tett szert. Fő módszerem, hogy szekunder források alapján igyekszem elérni céljaim. Felhasználtam szakcikkeket, szaklapokat, honlapokat. A kutatás eredményeképpen elmondható, hogy a kialakulásukat követő kezdeti nehézségek ellenére, jelentős piaci részesedésre tudtak szert tenni a takarékszövetkezetek. A fúziókra is nagy szükség volt, mert az addigi szervezetlen, széthúzó takarékszövetkezetek egységes arculatot és belső szabályozást, információs rendszereket kaptak, mellyel növelni tudták hatékonyságukat. Az esetleges újabb fúziók véleményem szerint, melyeket dolgozatom végén részletezek, mindenképpen jó hatást váltana ki mindhárom fél számára, illetve a fúzió révén erős piaci pozíciójuk jelentős garanciát biztosítani ügyfeleik részére.

Hungarian Title

Takarékszövetkezetek egyesülése és a létrejött Takarékbank

English Title

Merger of savings cooperatives and the established Takarékbank

Institution

University of Sopron

Faculty

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Institute/Establishment/Department

x - ARCHIV KTK - Pénzügyi és Számviteli Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Specialization

LKK - Pénzügy és számvitel alapszak (BA)

Supervisor(s)

Témavezető neve
grading, academic degree, institution
Email
Kovács, Tamás
egyetemi docens

Local id

KBAN-20/28

Item Type: Thesis
Depositing User: Ágnes Horváthné Józsa
Date Deposited: 26 Jan 2021 15:20
Last Modified: 12 Sep 2023 12:29
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/7370

Actions (login required)

View Item View Item