Agrárhitelezés és az agrárszektor globális pénzügyei

Szabó, Réka (2020) Agrárhitelezés és az agrárszektor globális pénzügyei. BA/BSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KBAN-20_72.pdf] PDF
KBAN-20_72.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1MB)

Abstract

Szakdolgozatomban a hazai mezőgazdaság finanszírozási lehetőségeit, hitelezését és a közvetlen állami támogatások módjait kutattam fel és dolgoztam ki. A dolgozat első felé-ben az agrárszektor általános helyzetét és finanszírozási struktúráját mutattam be, a máso-dik részben a szakmai gyakorlati helyem finanszírozási szerkezetét és állami támogatásait ismertettem, végül pedig hitelképesség vizsgálatot végeztem, mely során az éves beszámo-ló adataira épülő pénzügyi elemzést alkalmaztam. Témaválasztásomat indokolttá tette, hogy tanulmányaim során ez ehhez kapcsolódó tárgyak, a gazdasági elemzés, a vállalkozásfinanszírozás és a számvitel keltették fel az ér-deklődésem, s az ezek keretében megszerzett tudást a dolgozat elkészítésekor is kamatoz-tatni tudtam. Szakmai gyakorlatom és egyben a duális képzésem gyakorlati időszakát Nyugat-Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági szervezeténél, a GSD cégcso-portnál töltöttem, ezért kézenfekvő volt, hogy speciálisan a mezőgazdasági vállalatokra élezem ki a vizsgálódást, valamint, hogy a csoport induló, s egyben legmeghatározóbb vállalatát, a GSD Agrárprodukt Kft-t választom elemzésem tárgyaként. Dolgozatom elkészítésével elsődlegesen azt a célt tűztem ki, hogy feltárjam az ag-rárágazat összes lehetséges finanszírozási formáját, valamint igényelhető közvetlen állami támogatását és a GSD Agrárprodukt Kft.-re vetítve megállapításokat tegyek és következtetéseket vonjak le a finanszírozását illetően. Cél volt továbbá az is, hogy a 2019-es évre vonatkozó hitelképesség vizsgálat alapján valós képet nyújtsak a GSD Agrárprodukt Kft-ről, megállapítsam a vállalkozás jelenlegi gazdasági és pénzügyi helyzetét, valamint a hitelfelvevő képességét. A finanszírozási struktúra meghatározását a tanulmányaimra és a felhasznált szak-irodalmakra támaszkodva készítettem el. A hitelképesség vizsgálatot és az ahhoz szükséges elemzést a tanult módszerek, fontosabb mutatószámok alapján végeztem el a vállalkozás vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetére vonatkozóan. Számításaimhoz a Kft. éves beszámolóit és főkönyvi kivonatait használtam. Kutatásom eredményeként felderítettem, hogy a GSD Agrárprodukt Kft. a hagyo-mányos mezőgazdasági finanszírozási szerkezettől eltérően, de a szabályoknak megfelelő-en finanszíroz. Ez annak tudható be, hogy a vállalat a mezőgazdasági tevékenysége mellett kereskedelmi tevékenységet is végez, amely nagyban befolyásolja a hiteleinek struktúráját. A hitelképesség vizsgálat során pedig arra a megállapításra jutottam, hogy a vállalkozás a bankok számára megfelelő hitelképességű adósnak tekinthető. A vállalat összességében eredményesen gazdálkodik és működik.

Hungarian Title

Agrárhitelezés és az agrárszektor globális pénzügyei

English Title

Agricultural lending and the global financing structure of the agricultural sector

Institution

University of Sopron

Faculty

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Institute/Establishment/Department

x - ARCHIV KTK - Pénzügyi és Számviteli Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Specialization

LKK - Pénzügy és számvitel alapszak (BA)

Supervisor(s)

Témavezető neve
grading, academic degree, institution
Email
Fóriánné Horváth, Margit
UNSPECIFIED

Local id

KBAN-20/72

Item Type: Thesis
Depositing User: Réka Szabó
Date Deposited: 26 Jan 2021 15:40
Last Modified: 27 Feb 2023 12:10
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/7213

Actions (login required)

View Item View Item