Munkaerő-gazdálkodási kérdések az erdőművelési munkák tervezésében, kivitelezésében

Kenéz, Dániel (2020) Munkaerő-gazdálkodási kérdések az erdőművelési munkák tervezésében, kivitelezésében. MA/MSc, Erdőmérnöki Kar.

[thumbnail of KenezDaniel2020.pdf] PDF
KenezDaniel2020.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1MB)

Abstract

A diplomamunkámat 2019-2020-as év során készítettem el rendhagyó körülmények között. A kormány által hozott rendelkezések nagyban megnehezítették a munkámat, számos fejezetet nem sikerült ennek okán belevennem a dolgozatba, mely főként a külföldi adatokra terjedt volna ki. Ennek ellenére is sikerült számos irodalmi forrást fellelnem az interneten, melyhez a legnagyobb segítséget az egyetemünk könyvtára, valamint az intézet és konzulenseim nyújtottak. Ezek mellett a Központi Statisztikai Hivatal honlapján elérhető adatokból sikerült összegyűjtenem sok statisztikát, melyeket kielemezve jutottam következtetésekre, melyek főként az erdőművelésben foglalkoztatottak anyagi és szakmai megbecsülésére vonatkoznak, valamint a humán erőforrással történő gazdálkodásban nyújthatnak segítséget.

Hungarian Title

Munkaerő-gazdálkodási kérdések az erdőművelési munkák tervezésében, kivitelezésében

English Title

Labor-management Issues in Planning and Carrying out Silviculture

Institution

University of Sopron

Faculty

Erdőmérnöki Kar

Institute/Establishment/Department

x - ARCHIV EMK - Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet (megszűnt: 2020. dec. 31.)

Specialization

UNSPECIFIED

Supervisor(s)

Témavezető neve
grading, academic degree, institution
Email
Frank, Norbert
UNSPECIFIED
Horváth, Sándor
UNSPECIFIED
Lett, Béla
UNSPECIFIED

Item Type: Diploma thesis (MA/MSc)
Depositing User: Szilvia Mihácsiné Inczédi
Date Deposited: 05 May 2020 19:51
Last Modified: 27 Feb 2023 13:15
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/6565

Actions (login required)

View Item View Item