Lekszikov , Dóra (2020) Sajátos nevelési igényű gyermekek integrálása többségi gyermekekkel az óvodában. BA/BSc, Benedek Elek Faculty of Pedagogy.
PDF
LekszikovDóra_Szakdolgozat.pdf Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg Download (955kB) |
Abstract
Dolgozatom megírásának a célja, hogy felhívjam az óvodapedagógusok figyelmét az általam választott téma fontosságára. A dolgozat elején a szakirodalmi részben kifejtettem a sajátos nevelési igényű személyek fogalmát, csoportjait, az integráció és az inklúzió közti különbséget. Nagy hangsúlyt fektettem az értelmi fogyatékos személyek csoportjába tartozó enyhe értelmi fogyatékossággal küzdők személyekre. Ezt azért is tartottam fontosnak, mert az említett csoport integrálható többségi gyerekekkel. Szakdolgozatom második felében a pedagógiai kutatásom következett, melyet deduktív kutatási stratégiával végeztem el. Elsőként egy szóbeli kikérdezést végeztem el a Nagykanizsa Központi Óvoda Attila Tagóvodájának egyik óvodapedagógusának közreműködésével. Másodikként pedig egy írásbeli kikérdezés következett, melyet 32 óvodapedagógus részvételével végeztem el. Az eredményeket összesítettem és így levontam a konklúziókat. Sokesetben diagrammal színesítettem a dolgozatomat. Úgy vélem, hogy minden jövendőbeli vagy már a szakmában dolgozó óvodapedagógusnak fontos lenne, ha ebben a témában otthonosan éreznék magukat, mert a világ változik, sajnos egyre több fogyatékkal élő gyermek fog felnőni, melyre nekünk, mint pedagógusoknak erre fel kell, hogy készüljünk elméletbe, gyakorlatban és nem utolsó sorban lélekben.
Hungarian Title
Sajátos nevelési igényű gyermekek integrálása többségi gyermekekkel az óvodában
English Title
Integration of a special need children to the majority of the children in a kindergarden
Institution
University of Sopron
Faculty
Benedek Elek Faculty of Pedagogy
Institute/Establishment/Department
BPK - Művészeti és Sporttudományi Intézet
Specialization
Supervisor(s)
Item Type: | Thesis |
---|---|
Depositing User: | Dóra Lekszikov |
Date Deposited: | 25 Jun 2020 11:21 |
Last Modified: | 21 Feb 2023 13:05 |
URI: | http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/6237 |
Actions (login required)
View Item |