A magyar KKV-szektor innovációs - pályázati tevékenységének attitűd vizsgálata

Verhás, Alexandra (2019) A magyar KKV-szektor innovációs - pályázati tevékenységének attitűd vizsgálata. MA/MSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KMAN-19_42.pdf] PDF
KMAN-19_42.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (3MB)

Absztrakt (kivonat)

A Magyarországon működő vállalkozások kb. 99%-a kis- és középvállalkozás (KKV) formában működik. A foglalkoztatottak 70%-át alkalmazzák és a hozzáadott érték 50%-át adják, ebből is látszik jelentőségük, fontosságuk. Fejlesztésük egyben a magyar versenyképesség kulcstényezője is. Ezért jelentős mennyiségű pályázati forrás, vissza nem térítendő támogatás célozza meg e szektort. Tehát a kormányzati politika szempontjából kiemelt haszonnal bír a vállalkozások vezetőit felölelő vizsgálat, amely a pályázatokkal kapcsolatos meglátásokat tárja fel. A szakirodalom áttekintése alapján primer kutatásomban a KKV-szektor pályázati attitűdjeit tanulmányoztam. Kérdőívek segítségével megvizsgáltam a szektorban rejlő motivációkat, félelmeket, tapasztalatokat és nehézségeket. Ezek alapján megfogalmazhatók azok a kritikus tényezők, a pályázást, illetve nem pályázását eredményező okok, melyek segítségével a pályázatok hatékonysága javítható. Az eredmények hozzájárulhatnak a pályázati lehetőségek olyan jellegű kialakításához, mely szélesebb körben fejtheti ki hatását, növelve a KKV-szektor versenyképességét.

Magyar cím

A magyar KKV-szektor innovációs - pályázati tevékenységének attitűd vizsgálata

Angol cím

The attitude examination of the innovation - application activities of the SME sector in Hungary

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Üzleti Tudományok Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Vállalkozásfejlesztés mesterszak (MA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Koloszár, László
intézetigazgató, egyetemi docens

Helyi kari azonosító

KMAN-19/42

Mű típusa: Diplomadolgozat (MA/MSc)
Felhasználói azonosító szám (ID): Alexandra Verhás
Dátum: 04 Máj 2020 16:49
Utolsó módosítás: 06 Már 2023 10:36
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/6118

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet