Az utazási irodák jelentősége/szerepe napjainkban

Hajtó, Cintia (2019) Az utazási irodák jelentősége/szerepe napjainkban. Egyéb, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KFON-19_24.pdf] PDF
KFON-19_24.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (901kB)

Absztrakt (kivonat)

Záródolgozatom megírásának célja, hogy bemutathassam az utazási irodák jelentőségét a mai korban. Az internet világát éljük, minden digitalizálódik, ugyanakkor még helye van a hagyományos dolgoknak is. Nincsen ez másképpen a turizmust illetően, az utazási irodák tekintetében sem. Még mindig találunk hagyományos utazási irodákat, nem is keveset és ez nem véletlen. Van valami, ami miatt képesek fennmaradni és megőrizni helyzetüket. De ez meddig és hogyan sikerülhet? Erre és hasonló kérdésekre kerestem válaszokat. A dolgozatomat általánosságban, a turizmus rendszerének bemutatásával kezdem majd, mivel ez képezi kifejtendő témám alapját. Ismertetem a hagyományos (offline) utazási irodák helyzetét, valamint több szempont szerint összevetem az online irodák működésével. Ezután az offline irodák online rendszereinek megjelenéséről, veszélyeiről írok. A következőkben a csak online módon megjelenő irodákat fejtem ki részletesebben. Dolgozatom további részében betekintést nyújtok az online foglalási rendszerek kialakulásába, valamint bemutatok három ismert példát. Néhány statisztikai adattal is szolgálok majd. A szakirodalmi elemzés végén elmondom, hogy mi befolyásolja az embereket, amennyiben döntést kell hozniuk az utazásról. A kutatási rész célja, hogy megtudjam, mi alapján és mit választanak leggyakrabban az emberek, ha az utazás megszervezéséről van szó. 55 megkérdezett véleménye alapján, a legtöbben interneten foglalnak a kényelem miatt, ugyanakkor az offline irodák megbízhatósága is fontos szempont. Kiderül még, hogy autóval és családjukkal utaznak a legszívesebben. Ezután a kvantitatív vizsgálatom lebonyolításának és kiértékelésének folyamat következik. Dolgozatom zárásaként következtetéseket, egyéni javaslatokat fogalmazok meg, illetve összegzem a leírtakat. Végeredményben, aki utazni szeretne, megtalálja a magának megfelelőt a különféle utazási irodák, illetve foglalóprogramok között. Az online irodák és rendszerek folyamatos előretörésének és fejlődésének, valamint a hagyományos irodák előnyei és pozitívumai megismertetésének köszönhetően, lehetséges, hogy beszélhetünk még sokáig mindegyik jövőjéről.

Magyar cím

Az utazási irodák jelentősége/szerepe napjainkban

Angol cím

The role of travel agencies nowadays

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Turizmus–vendéglátás felsőoktatási szakképzés (FOKSZ)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Mészáros, Katalin
egyetemi docens, PhD,

Helyi kari azonosító

KFON-19/24

Mű típusa: Záródolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Cintia Hajtó
Dátum: 27 Máj 2019 14:54
Utolsó módosítás: 13 Szep 2023 10:07
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/5405

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet