30 éves a Tercia

Bankó, László (2019) 30 éves a Tercia. Egyéb, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KFON-19_19.pdf.pdf] PDF
KFON-19_19.pdf.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Záródolgozatom témája a Tercia egységek bemutatása és az egységek jövőjének a vizsgálata. Rengeteg információt kaptam a gyakorlati időm alatt a Tercia egységekről, mely egyszerűbbé tette a dolgozatom írását. Dolgozatom elején kicsit írtam a turizmussal kapcsolatos fogalmakról, valamint fontosnak tartottam a turizmus stratégiának az átnézését, ugyanis a dolgozatom végén szeretnék írni egyfajta megoldást egy kialakulóban lévő helyzetre. A Tercia megalakulásának a folyamatát is ismertetem a dolgozatomban, ugyanis ez egy fontos mérföldkő volt a kft. megalakulásában. Tercia jövőbeni terveit is leírtam a dolgozatomban, valamint hogy ezek hogyan kerülnek majd megvalósításra. A Tercia jelenlegi négy egységét is bemutatom a dolgozatomban, mivel fontosnak tartom ennek az ismertetését. Tercia Hubertus tagot bővebben kifejtem, mert itt töltöttem gyakorlati időmet és erről az egységről kaptam a legtöbb információt gyakorlatom során. A Tercia Hubertussal kapcsolatban egyfajta személyes értékelést is végeztem egy adott helyzettel kapcsolatban, ami a recepció volt. Az új és a régi recepcióból összehasonlítást végeztem és leírtam a személyes meglátásomat ezzel kapcsolatban. A dolgozatom legvégén egy jövőbeni problémáról írok, ami nagyban befolyásolja majd kettő Tercia egység jövőjét vendégforgalom ügyben. Itt az út megépüléséről írtam, ami közlekedés szempontjából nagyon jó, meg előnyős hogy az út készülőben van, viszont Tercia egységek szemszögéből nézve pedig hátrányos lehet, ha addigra valamilyen kompenzáló megoldásra nem kerül sor. Ennek a problémának a megoldásáról írtam, a dolgozatom végén, valamint személyes meglátás szerint próbáltam lehetőségeket felsorolni, mellyel lehet még növelni a Tercia egységek forgalmát. Legutolsó sorban pedig írtam egy összefoglalást a dolgozatom végén, melyben összefoglaltam az itt leírt dolgokat és beszámoltam a gyakorlati időm alatt szerzett élményekről, valamint még arról, hogy milyen is volt ott dolgozni a Tercia Hubertusban, és hogy mit is jelent nekem a Tercia.

Magyar cím

30 éves a Tercia

Angol cím

Tercia is 30 years old

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Turizmus–vendéglátás felsőoktatási szakképzés (FOKSZ)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Kópházi, Andrea
egyetemi docens

Helyi kari azonosító

KFON-19/19

Mű típusa: Záródolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): László Bankó
Dátum: 27 Máj 2019 12:38
Utolsó módosítás: 06 Már 2023 11:27
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/5367

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet