Monitoring vizsgálatok a Cséri Regionális Hulladéklerakón

Riba, Dániel (2019) Monitoring vizsgálatok a Cséri Regionális Hulladéklerakón. MA/MSc, Erdőmérnöki Kar.

[thumbnail of Riba-Dániel-Diplomamunka.pdf] PDF
Riba-Dániel-Diplomamunka.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Diplomadolgozatomban a 2014-ben megnyílt Cséri Regionális Hulladéklerakó csurgalékvizét vizsgálom. A pontos összetétel megálapítása nagyon fontos, hiszen a keletkező hulladék mennyiségének növekedésével a képződő csurgalékvíz térfogata is gyarapodik és a nem megfelelő ártalmatlanítás következtében nagy veszélyt jelenthet a környezetre. A vizsgálatokhoz szükséges méréseket a lerakó csurgalékvízgyűjtő medencéjéből vett mintákon végeztem. A dolgozat első felében a Cséri lerakó felépítését és működését ismertetem, összehasonlítom a két év alatt bekövetkező változásokat valamint megemlítem a hulladékgazdálkodáshoz kapcsolódó legfontosabb ismereteket. A magyar és a külföldi szakirodalmak segítségével bemutatom a csurgalékvíz kezelés helyzetét a világban, valamint ismertetek két lehetséges gyakorlati kezelési eljárást. A második részben az általam végzett vizsgálatok eredményeit mutatom be, illetve összefüggéseket keresek az egyes összetevők koncentrációja és a környezeti hatások között.

Magyar cím

Monitoring vizsgálatok a Cséri Regionális Hulladéklerakón

Angol cím

Monitoring of the Regional Landfill leachate in Csér

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Erdőmérnöki Kar

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV EMK - Kémiai Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

NEM RÉSZLETEZETT

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Visiné Rajczi, Eszter
egyetemi adjunktus, Kémiai Intézet

Mű típusa: Diplomadolgozat (MA/MSc)
Felhasználói azonosító szám (ID): Dániel Riba
Dátum: 23 Szep 2019 12:51
Utolsó módosítás: 21 Szep 2023 10:41
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/5312

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet