A zalaegerszegi óvodaügy főbb fordulópontjai, középpontban az Ady utcai Óvoda

Schlemmer, GrétaTamara (2019) A zalaegerszegi óvodaügy főbb fordulópontjai, középpontban az Ady utcai Óvoda. BA/BSc, Benedek Elek Pedagógiai Kar.

[thumbnail of szakdolgozat_schlemmergretatamara_d4dp3g (1).pdf] PDF
szakdolgozat_schlemmergretatamara_d4dp3g (1).pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Zalaegerszeg első óvodája több mint 100 évvel ezelőtt épült fel. Az óvoda nem csak a város számára kedves intézmény, hanem számomra is, hiszen jómagam és testvéreim szintén ezen épület falai között nevelődtünk. A kötődést még erősíti, hogy Édesapám és testvére is óvodás korukban ebbe az intézménybe jártak, de nagybátyjuk is, kinek nagynénje a kezdeti időkben segédóvónőként, felesége pedig később óvodavezetőként tevékenykedett az intézmény falai között. Sajnos az óvó intézmény 2012-ben bezárta kapuit és mára más feladatot lát el az épület. Dolgozatom során beszámolok a kezdeti időkről és az első óvoda építéséről, majd a 2000-es évek főbb forduló pontjairól. Központban az a kérdés szerepel, hogy miért kellett az Ady utcai Óvodának bezárni, de ahhoz, hogy erről tiszta képet kapjak az egész rendszert meg kellett vizsgálnom. Kutatási témám fő forrásai a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata által kapott Előterjesztések és Határozatok voltak.

Magyar cím

A zalaegerszegi óvodaügy főbb fordulópontjai, középpontban az Ady utcai Óvoda

Angol cím

Key Turning Points of Kindergarten Affairs in Zalaegerszeg, focusing on Ady Street Kindergarten

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Benedek Elek Pedagógiai Kar

Tanszékcsoport/intézet

BPK - Neveléstudományi és Pszichológiai Intézet

Szak

BPK - Gyógypedagógia (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Hartl, Éva
egyetemi docens, PhD.

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Gréta Tamara Schlemmer
Dátum: 14 Okt 2019 10:18
Utolsó módosítás: 02 Már 2023 07:46
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/5104

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet