Környe történelmi múltja és a hagyományozódás lehetőségei.

Wéber, Zoltán (2019) Környe történelmi múltja és a hagyományozódás lehetőségei. BA/BSc, Benedek Elek Pedagógiai Kar.

[thumbnail of szakdolgozat_wéberzoltán_bw4g5d.pdf] PDF
szakdolgozat_wéberzoltán_bw4g5d.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatomban a születési és jelenlegi lakhelyemet Környe községét fogom bemutatni, különösképpen annak történelmi múltját, nemzetiségi és egyéb hagyományait, emlékeit, értékeit. Szerkezetileg dolgozatomat két fő részre tagolom. Az első egységben találhatók a településre vonatkozó tényszerű adatok, úgymint a község múltja, társadalmi összetettsége, továbbá a helyi hagyományok és az azokat őrző csoportok. Ehhez a részhez felhasználtam a helytörténeti, néprajztudományi és egyéb témákkal kapcsolatos írásokat. A második egységben a helyiek körében végzett kérdőíves kutatás kielemzéséé a főszerep, ami a lakosok településhez és a német nemzetiségéhez való viszonyát kívánja feltárni. Emellett pedig még helyt kapott a második részben egy családon belül végzett kutatás, a II. világháború utáni retorziókról, a kitelepítésről, annak következményeiről és Környéhez való viszonyukról, melyhez interjús módszert alkalmazva szereztem forrásanyagot. A kutatómunka tanulságai alapján kijelenthető, hogy Környe egy történelmileg gazdag település, melyben a sváb kultúra meghatározó szerephez jut, de mára egy kevert nemzetiségű település lett, magyar többséggel. Az egyre több hagyományőrző program, pedig pozitív hatással van a német nemzetiség erősítésében, melyek nem engedik, hogy az veszítsen német jellegéből.

Magyar cím

Környe történelmi múltja és a hagyományozódás lehetőségei.

Angol cím

Historical past of Környe and opportunities for tradition.

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Benedek Elek Pedagógiai Kar

Tanszékcsoport/intézet

BPK - Társadalom-, Szociális és Kommunikációtudományok Intézete

Szak

BPK - Csecsemő- és kisgyermeknevelő (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Molnár, Csilla
egyetemi docens, PhD

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Zoltán Wéber
Dátum: 14 Okt 2019 11:17
Utolsó módosítás: 13 Szep 2023 10:50
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/5041

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet