A Szent Orsolya Iskola és Óvoda története

Ráth, Dorina (2019) A Szent Orsolya Iskola és Óvoda története. BA/BSc, Benedek Elek Pedagógiai Kar.

[thumbnail of Ráth Dorina- A Szent Orsolya Iskola és Óvoda története- szakdolgozat.pdf] PDF
Ráth Dorina- A Szent Orsolya Iskola és Óvoda története- szakdolgozat.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Dolgozatomat Sopron város bemutatásával kezdem, majd az iskola névadójának, Szent Orsolya életének ismertetésével folytatom, ezt követően pedig az iskola megalakulásáról, múltjáról írok. Az épület adottságait kívül és belül, a kollégiumot, órarendet, a négy és nyolc osztályos gimnázium megalakulását, diákéletet, ezt követően pedig az akkori oktatáspolitikai helyzetet is feltárom. Mivel nemrég az iskolához csatlakozott, így az Árpád-házi Szent Margit Óvodát, amely a Szent Orsolya Római Katolikus Óvoda nevet kapta, a névadó, Szent Margit életét, az óvodák alakulását, a Szent Margit óvoda alapításának történetét mutatom be, a továbbiakban pedig az óvoda jelenéről kérdezem az óvoda vezetőjét, Oláh-Locsmándi Zsófiát, valamint érdeklődöm a jövőt illetően. Ezáltal a csoportokról, azok elnevezéseiről, specialitásaikról, nevelési év rendjéről, kapcsolataikról, napirendjükről, szülők és az óvoda kapcsolatáról, valamint egyházi óvodai sajátosságairól írok.

Magyar cím

A Szent Orsolya Iskola és Óvoda története

Angol cím

The history of Saint Ursula School and Nursery School

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Benedek Elek Pedagógiai Kar

Tanszékcsoport/intézet

BPK - Neveléstudományi és Pszichológiai Intézet

Szak

BPK - Óvodapedagógus (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Hartl, Éva
intézetigazgató, egyetemi docens, PhD

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Dorina Ráth
Dátum: 14 Okt 2019 10:06
Utolsó módosítás: 02 Már 2023 07:43
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/4908

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet