Cser(e) Erdei Iskola

Csákiné Dobos, Laura (2018) Cser(e) Erdei Iskola. Other, Erdőmérnöki Kar.

[thumbnail of Cser(e) Erdei Iskola.pdf] PDF
Cser(e) Erdei Iskola.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (8MB)

Abstract

A dolgozatomban célul tűztem ki magamnak, hogy a kutatás során képet kapjak az országban az állami erdőgazdálkodók és a nemzeti parkok erdei iskoláinak jelenlegi működéseiről, illetve a vezérigazgatók, az igazgatók és az erdei iskolák vezetőinek reakciójáról a szakdolgozatom témáját illetően. A Cser(e) Erdei Iskola egy általam kigondolt program. Ezzel a lehetőséggel Magyarországon élő minden gyermek összefogással a nemzeti parkokkal, erdőgazdaságokkal és különféle egyesületekkel lakhelyétől távolabbi erdei iskolákban is, élménypedagógiára alapozva kapják meg a legösszetettebb ismeretet a körülöttünk lévő élővilágról és ezek fenntartásának lehetőségeiről, ami a közoktatásban nagyon kevés színtéren tud megvalósulni ilyen teljes formában. A Cser(e) Erdei Iskola megvalósítását sem a logisztikai felszereltség, sem az állományi létszám nem teszi lehetővé. Kutatást végeztem a pedagógusok körében arról, hogy az oktatási intézményük milyen kapcsolatban áll az erdei iskolákkal. Megvizsgáltam, hogy milyen pályázati források jelentek meg, oktatási intézményeknek az erdei iskoláztatást illetően. Nem utolsó sorban foglalkoztam egy közös honlap lehetőségének vizsgálatával a kommunikációs lehetőségek kihasználása érdekében.

Hungarian Title

Cser(e) Erdei Iskola

English Title

Forest School Exchange Programs

Institution

University of West Hungary

Faculty

Erdőmérnöki Kar

Institute/Establishment/Department

x - ARCHIV EMK - Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet (megszűnt: 2020. dec. 31.)

Specialization

UNSPECIFIED

Supervisor(s)

Témavezető neve
grading, academic degree, institution
Email
Horváth, Tamás
adjunktus
Mészárosné Kiss, Boglárka
UNSPECIFIED
UNSPECIFIED

Local id

e9245b

Item Type: Thesis
Depositing User: Laura Csákiné Dobos
Date Deposited: 29 Apr 2019 12:21
Last Modified: 13 Sep 2023 10:35
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/4684

Actions (login required)

View Item View Item