A 4. Ipari forradalom és hatásai Európában

Balog, Zsuzsanna (2018) A 4. Ipari forradalom és hatásai Európában. BA/BSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KBAN-18_20.pdf] PDF
KBAN-18_20.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

A szakdolgozat témája a negyedik ipari forradalom és annak hatásai Európára. Valamint fontosnak tartottam a hatásokat megvizsgálni a világra nézve is, így ide is folytattam apróbb kitekintéseket. Azért tartottam fontosnak ezt a témát, mert jelenleg is folyamatos változáson megy keresztül a kontinens és az ipari szektor is folyamatosan fejlődik az ipar 4.0 fejlesztéseinek hála. Ez a folyamatos gyorsulás és a rengeteg okos eszköz beépítése a rendszerbe kedvező hatással van a gazdaságra jelen ismereteink szerint. Magának a jelenlegi folyamatnak a megértéséhez végig vettem az első három ipari forradalmat is. Leírásra került, hogy milyen társadalmi és technológiai változásokat hozott el a negyediket megelőző első három ipari forradalom. Itt fontos volt megérteni, hogy nem minden esetben az új felfedezések hozták meg a várt eredményt. Sokszor a már létező folyamatok és eszközök továbbfejlesztése volt a célravezetőbb. A harmadik ipari forradalom azért is kifejezetten fontos és kiemelkedő téma, mert a jelenlegi ipari forradalom ennek a folytatása. Nem kezelhetjük teljesen önállóan. A rövid ismertetők után a negyedik ipari forradalom témakörét tekintve fontos volt megnézni, hogy milyen hatással vannak a modern eszközök és az internet beépítése a gyártási folyamatokba és a mindennapjainkba. Valamint mennyire jelentős jelenleg a mesterséges intelligencia, a robotika jelenléte az ipari szektorban. Különböző adatkutatási módszerekkel, mint az SPSS, vizsgálat alá vetettem a rendelkezésre álló adatokat és kielemeztem azokat. Nagy segítségemre voltak ebben az Eurostat adatai. Az elemzésekből kiderült, hogy a háztartások területén hatalmas eltérések lehetnek a régiók között az internet felhasználást tekintve, azonban az ipart megfigyelve kijelenthetjük, hogy már mérséklődnek ezek a különbségek. Még az elmaradottabb területeken is igen kedvezőnek mondható eredményeket kaptam. További célom volt az okos eszközök fejlődésének és felhasználásának vizsgálata. Leírásra került a fejlődés mozgatórugója, ami nem egyértelműsíthető, hiszen folyamatosan változott és néha a kiváltó terület lett az, ami később egy másik szakterület fejlesztése miatt volt saját területén újítást előállítani. A vizsgálat arra is kitért, hogy milyen gyakran és mire használják ezeket az eszközöket a mindennapokban és a vállalati élet során a felhasználók. Kiderült, hogy a felhasználást tekintve nem tehetünk különbséget nem és életkor alapján sem. A fiatal korosztály bár gyakrabban használja a különböző okos eszközöket, az idősebb korosztályban is ugyanúgy megtalálhatóak ezek az eszközök, csak a felhasználás módja és gyakorisága mérséklődik.

Magyar cím

A 4. Ipari forradalom és hatásai Európában

Angol cím

The 4th Industrial Revolution and its effects in Europe

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Nemzetközi gazdálkodás alapszak (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Nedelka, Erzsébet
adjunktus, Dr, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar

Helyi kari azonosító

KBAN-18/20

Mű típusa: Záródolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Zsuzsanna Balog
Dátum: 25 Okt 2018 11:36
Utolsó módosítás: 25 Okt 2018 11:36
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/4595

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet