PÁLYÁZATKÉSZÍTÉS,PÁLYÁZATOKKAL KAPCSOLATOS TEENDŐK

Halász, Dóra (2018) PÁLYÁZATKÉSZÍTÉS,PÁLYÁZATOKKAL KAPCSOLATOS TEENDŐK. Egyéb, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KFOL-18_06.pdf] PDF
KFOL-18_06.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Záródolgozatom témájául a pályázatkészítést és pályázatokkal kapcsolatos feladatokat választottam. Egyrészt azért, mert pályázattal kapcsolatos folyamatokat a munkahelyemen – és egyben a szakmai gyakorlatom helyszínén – is végezhettem. Másrészt az egyetemen a tananyag keretében foglalkoztunk pályázatírással is. Dolgozatomban szeretném bemutatni, mi az a pályázat, a pályázatkészítés elméleti részét és gyakorlati folyamatát, valamint azt is, hogyan lehet sikeres egy pályázat. Szeretnék egy rövid betekintést adni mindazoknak, akiket érdekel a pályázatok világa, hogyan kell egy pályázatot előkészíteni, mi mindenre kell odafigyelni egy pályázat összeállításánál és a benyújtásához. A dolgozatban kitérek arra, mit tartalmaz egy pályázat, milyen nyomtatványokat kell hozzá kitölteni, szükség esetén hol tudunk segítséget kérni egy pályázat benyújtásához. Dolgozatomban összegyűjtöttem né-hány olyan internetes oldalt, ahol tájékozódni lehet az aktuális pályázatokról. Bemutatok pályázati anyag összekészítésével kapcsolatosan olyan feladatokat, amiket a szakmai gyakorlóhelyen végeztem, majd az egész dolgozat lezárásaként összefoglalást is készítettem.

Magyar cím

PÁLYÁZATKÉSZÍTÉS,PÁLYÁZATOKKAL KAPCSOLATOS TEENDŐK

Angol cím

TENDER PREPARATION AND RELATED TENDERING TASKS

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Üzleti Tudományok Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés (FOKSZ)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Resperger, Richárd
Adjunktus, PhD

Helyi kari azonosító

KFOL-18/06

Mű típusa: Záródolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Dóra Halász
Dátum: 15 Okt 2018 14:08
Utolsó módosítás: 15 Szep 2023 12:10
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/4434

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet