A HAGYOMÁNYOS ÉS AZ ÚJ MÉDIA SZEREPE AZ EGÉSZSÉGÜGY KOMMUNIKÁCIÓJÁBAN

Varga, Imre (2018) A HAGYOMÁNYOS ÉS AZ ÚJ MÉDIA SZEREPE AZ EGÉSZSÉGÜGY KOMMUNIKÁCIÓJÁBAN. Egyéb, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of SZAKDOLGOZAT0507.pdf] PDF
SZAKDOLGOZAT0507.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

A szakdolgozat első része az elméleti bevezető. Pszichológusok és szociológusok munkáinak felhasználásával igyekszik rálátást biztosítani a kommunikáció kutatás alapjaira. Végigmegy, a kommunikáció történet főbb állomásain miközben tudományos munkák eredményeit veszi számba annak érdekében, hogy az olvasó megértse a kialakult médiumok helyzetét és szerepét. Következő feladata a szakdolgozatnak a médium csoportok kategorizált bemutatása. A szakdolgozat a médium fajták rövid történeti összefoglalóját követően tárgyalja azok jelenét is. A hagyományos médiumok közül az audiovizuális alapokon működő média csoportot tárgyalja ki alaposabban. Az online médiumokra még több figyelmet szentel, és sokszor érvel velük. Kiemeli a közösségi média szerepét, amit a jelen kor egyik legerősebb társadalomformáló eszközének tart. A szakdolgozat második felében a korábban tárgyalt médium csoportok szerepét egészségügyi szemszögből mutatja meg a dolgozat írója. Olyan példákkal vezeti be a médiumok ismertetését, amikkel a lehető legautentikusabb módon tudja igazolni azok jelentőségét. A médiumok hatásait egy új paradigma ismertetésével köti össze. Viszonylag hosszabban foglalkozik az orvos-beteg kapcsolatokkal annak érdekében, hogy az új médiumok közül kiemelhesse a telefonos alkalmazások forradalmi kommunikációjának fontosságát. A szakdolgozat hosszabban taglalja az alkalmazások diverz tulajdonságait és lehetőségeit. Bemutat egy új életmentő alkalmazást, aminek a működési elve a strukturált és hatékony kommunikáció. Kiemelt fontossággal bír, hogy a magyar életmentő alkalmazást egy állami egészségügyi szolgáltató is használja, illetve támogatja. A szakdolgozat egy kérdőív segítségével bemutatja az egészségügyi alkalmazások ismertségét, továbbá felméri az emberek nyitottságát az irányukban. A kérdőív elemzését követően arra a megállapításra jut a szakdolgozat szerkesztője, hogy a média fogyasztási szokások elfognak mozdulni az online felületű médiumok mellett a mobil applikációk irányába is. Az egészségügyben szükség lesz ehhez az orvosi szakma nyitottságára, akár prevencióról akár gyógyításról van szó. Jelenleg a hagyományos és az új média együttes alkalmazása a leghatékonyabb módja annak, hogy a tömegeket elérhessük.

Magyar cím

A HAGYOMÁNYOS ÉS AZ ÚJ MÉDIA SZEREPE AZ EGÉSZSÉGÜGY KOMMUNIKÁCIÓJÁBAN

Angol cím

THE ROLE OF CONVENTIONAL AND NEW MEDIA IN COMMUNICATION OF HEALTH CARE

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Közgazdasági és Módszertani Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Egészségügyi szóvivő és kommunikációs szakirányú továbbképzés (PG)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Győrfi, Pál
címzetes egyetemi docens

Helyi kari azonosító

KSZ-18/09

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Imre Viktor Varga
Dátum: 26 Máj 2018 14:20
Utolsó módosítás: 26 Máj 2018 14:20
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/4184

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet