A rendvédelem jövőképe az új törvény tükrében

Cserpes, Sándor (2018) A rendvédelem jövőképe az új törvény tükrében. MA/MSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of DIPLOMADOLGOZAT.pdf] PDF
DIPLOMADOLGOZAT.pdf
Hozzáférés joga: Csak az archívum karbantartója nyithatja meg. Embargo lejáratának dátuma: 17 Október 2032

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Magyarország Rendőrsége az egyik legnagyobb létszámú testület, ami országos kiterjedésű és számos kiemelt és helyi kapitánysággal rendelkezik. A szolgálatot teljesítő állomány tagjai a meghatározott normák és jogszabályok alapján látják el napi feladataikat vezetőik utasítása szerint. A törvény által felruházott parancsnokok a szervezetet koordinálják, a végrehajtó állományt irányítják, a felsőbb vezetés által meghatározott normarendszernek alapján. E bürokratikus keretrendszerben alkalmazott jogszabályok közül a Rendőrség szervezetének működését meghatározó, 2015. évi XLII. törvény elfogadására került sor, ami a korábbi ismertebb nevén, a régi Hszt.-t váltotta fel. A jogszabály 2015. július 1-jén történt bevezetése óta a testületben nagymértékű változások mentek végbe, ami hatására jelentős létszámhiány lépett fel. A saját vezető ismérveim alapján gondoltam úgy, hogy e hatások elemzése, és feltárása céljából kutatást végzek. Feladatomként azt tűztem ki, hogy az új törvény hatására a különböző szolgálati ágakban teljesítő parancsnoki állomány miként tekint e kihívásokra, problémákra. E közeget a belső szervezeti utasítások, azok rendje és jogszabályai határozzák meg, mint a külső hatások. A kérdőíves válaszok alapján minden vezető arra törekszik, hogy a parancsnoksága alá tartozó állomány maximális létszámát elérjék, motiválják a beosztottakat, személyes kapcsolat kialakításával is a szervezeten belüli megtartásra ösztönözzék őket. A jogszabályi keretrendszer a vezetők mozgásterületét nem segítve, de ennek ellenére a szolgálati évek, vagy kiemelkedő teljesítmény alapján juttatásokban részesítik az állomány tagjait. Tisztában vannak azzal, hogy az egyén a jobb fizetés reményében, saját döntése szerint elhagyhatja szolgálati helyét, országosan pályázhat, vagy a civil életben keres jövőképet. A megfogalmazott célkitűzések megvalósultak oly módon, hogy a szolgálati esküben foglaltak szerint, a mindenkori vezetők a legjobb szaktudásuk, és emberi hozzáállásuk alapján végzik kiemelkedő munkájukat. Mindezt teszik annak ellenére, hogy a szervezeten belül megfogalmazott normák, és elfogadott jogszabályok inkább megnehezítik, mint segítenék komplex feladatukat.

Magyar cím

A rendvédelem jövőképe az új törvény tükrében

Angol cím

The visin of law enforcement in the mirror if the new law

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Üzleti Tudományok Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Vezetés és szervezés mesterszak (MA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Kópházi, Andrea
NEM RÉSZLETEZETT

Helyi kari azonosító

WNJR9F

Mű típusa: Diplomadolgozat (MA/MSc)
Felhasználói azonosító szám (ID): Sándor Cserpes
Dátum: 15 Okt 2018 13:41
Utolsó módosítás: 06 Már 2023 11:34
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/4005

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet