Autoliv Kft. gazdálkodásának elemzése

Libor, Barbara (2017) Autoliv Kft. gazdálkodásának elemzése. BA/BSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KBAN-17_35.pdf] PDF
KBAN-17_35.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg. Embargo lejáratának dátuma: 10 Október 2032

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

AUTOLIV KFT. GAZDÁLKODÁSÁNAK ELEMZÉSE The management analysis of the Autoliv ltd. A szakdolgozatom témájának az 1953-ban alapult Autoliv Kft. gazdasági elemzését vá-lasztottam. Mivel hozzám inkább a gyakorlati tantárgyak álltak közel, emiatt is bizonyult ez a téma számomra célszerűnek. A szakmai gyakorlatomat az Autoliv Kft-ben töltöm, ezért így még biztosabb volt a választás a témát illetően, hiszen ezt a vállalatot választottam elemzésem tárgyának. A dolgozatomban a vállalat elemzését a gazdasági adatai alapján végeztem. Ehhez szük-ségem volt a vállalat eredmény illetve mérleg kimutatásaira. A vállalatot a beszámoló alap-ján öt évre visszamenőleg elemeztem. Mind pénzügyi, mind vagyoni helyzet elemzésének szempontjából is megvizsgáltam. Arra a következtetésre jutottam, hogy bár néhány mutató kritikus helyzet közelében van, a netting rendszer miatt nem kell tartania még a csődtől sem. Nem lesz a vállalatnál olyan probléma, amelyet a rendszer által ne lehetne megoldani. Majd, mivel valami mást is szerettem volna belevinni a gazdasági elemzésen kívül, ezért a kontrollingra esett a választásom. A vállalat kontrolling rendszerét is bemutattam röviden, majd egy számomra érdekes részét tovább elemeztem. Ez által esett a választásom az SAP rendszerének bemutatására. Kérdőív használatát nem vontam bele a dolgozatomba, hiszen a források illetve a beszá-molók alapján mindent tudtam elemezi. SAP rendszerhez pedig munkatársaimtól, illetve az Autoliv itt készült oktatóanyagából tettem szert információra. Elemzésem során arra jutottam, hogy a vállalat nem tudna így működni a Netting rendsze-re nélkül, ahogy most működik. A kontrolling rendszerek pedig alapulhatnának egy egybe-függő rendszerre. Mivel véleményem szerint túl sok rendszert alkalmaznak, ez által meg-nehezítve az ott dolgozók munkáját. SAP rendszer használata rendkívül hasznos a Kft-nél, azonban véleményem szerint javításokra szorul.

Magyar cím

Autoliv Kft. gazdálkodásának elemzése

Angol cím

The management analysis of the Autoliv ltd.

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Pénzügyi és Számviteli Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Pénzügy és számvitel alapszak (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Szóka, Károly
egyetemi docens, PhD

Helyi kari azonosító

KBAN-17/35

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Barbara Libor
Dátum: 24 Máj 2018 10:53
Utolsó módosítás: 19 Szep 2023 07:57
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/3572

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet