Az LuK Savaria Kft. controlling rendszerének bemutatása, különös tekintettel a tervezési módszerekre.

Péter, Bálint (2017) Az LuK Savaria Kft. controlling rendszerének bemutatása, különös tekintettel a tervezési módszerekre. BA/BSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KBAN-17_44.pdf] PDF
KBAN-17_44.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg. Embargo lejáratának dátuma: 5 Október 2032

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom célja a LuK Savaria Kft. kontrolling rendszerének vizsgálata, kiemelt fi-gyelmet fordítva a tervezési eljárásokra. Szakmai gyakorlatom idején a tervezési folyamat teljes egészét figyelemmel követhettem, ami lehetővé tette számomra, hogy dolgozatom-ban nem csak elméleti síkon foglalkozzak a vállalat által készített operatív tervekkel, ha-nem én magam is önállóan képes legyek elkészíteni egyet azok közül. A vállalat által ké-szített tervek komplex rendszert alkotnak, ebből következően szakdolgozatomban olyan témát dolgozhattam fel, amellyel egészében még senki sem foglalkozott. A szakdolgozat első felének megírásához szekunder, a tervezés megvalósításához primer kutatásokat vé-geztem, és eközben különböző tervezési módszereket ismertem meg, melyek közül a leg-alkalmasabbat választottam ki az általam készített tervhez. A vállalat szerteágazó tevé-kenységéből kiindulva a dolgozat megírásához a pénzügyi/gazdasági háttértudás mellett például emberi erőforrás menedzsment, műszaki és folyamatmenedzsmenti ismereteket is fel kellett használni. A modern vállalatirányítási és tervezési trendeknek megfelelően a tervezést nem papíron, hanem szoftveres támogatással, legfőképpen Microsoft Office Ex-cel segítségével készítettem el, ami a gyorsabb és hatékonyabb munka mellett a szemléle-tességet is lehetővé tette. Szakdolgozatom konkrét gyakorlati témája a vállalat által évente egyszer elkészített Forecast terv, amelyet fiktív számokkal készítettem el. A terv sikeres elkészítéséhez kont-rolling rendszer ismeretén túl a terv részleteinek, struktúrájának és annak a többi módszer-rel való kapcsolatának megismerésére volt szükség, illetve az érintett szegmens működési mechanizmusát is figyelembe kellett venni. Szakdolgozatomban elkészítése során a terve-zési folyamat számos problémájával találkoztam, köszönhetően a komplex, sok indikátor által mozgatott rendszernek. A legnagyobb tanulság és tapasztalat, amit levontam, hogy a sok esetben kiválóan működő egzakt számadatok a gyakorlatban nem mindig hoznak ki-elégítő eredményt, sokkal inkább a számok mögötti logika alkalmazásával sikerült felol-dani. Ugyanakkor az is beigazolódott számomra, hogy egy LuK Savaria Kft-hez hasonló méretű cég esetében kizárólag a rendszerszemlélet és a strukturáltság hoz eredményre ve-zető működést.

Magyar cím

Az LuK Savaria Kft. controlling rendszerének bemutatása, különös tekintettel a tervezési módszerekre.

Angol cím

LuK Savaria Ltd.’s introduction of the controlling system, with highlight attention on the planning ways.

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Üzleti Tudományok Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Gazdálkodási és menedzsment alapszak (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Szóka, Károly
egyetemi docens, PhD

Helyi kari azonosító

KBAN-17/44

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Bálint Péter
Dátum: 07 Dec 2017 11:30
Utolsó módosítás: 19 Szep 2023 07:57
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/3524

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet