BNF Kft. gazdálkodásának elemzése

Kránitz Kitti, (2017) BNF Kft. gazdálkodásának elemzése. BA/BSc, Közgazdaságtudományi Kar.

[img] PDF
KBAN-17_34.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1326Kb)

Abstract

Szakdolgozatom témájául egy családi, kereskedelemi tevékenységgel foglalkozó vállalkozás, vagyoni, pénzügyi és jövedelmezőségi helyzetének valamint hatékonyságának elemzését választottam. Azért esett erre a választásom, mert érdekelt, hogy a kezdetben csak egy telephellyel rendelkező cég, hogy tud évről-évre bővülni, mindezt eredményesen. Dolgozatom első részében bemutatom a vállalkozást, amely a kezdeti egy telephely mellett ma már 6 telephellyel rendelkezik. Bemutatásra kerül a HUF-BAU franchise rendszer is, amelynek a cég is tagja. Megtudhatjuk, hogy mik a feladatai a központnak és hogyan kapcsolódik ehhez a BNF Kft. Röviden a számviteli politikájukat is ös-szefoglalom és megemlítek egy pár elismerést az elmúlt évekből, amelyek bizonyítják, hogy egy sikeres vállalkozásról beszélünk. Ezután rövid szakirodalmi, elméleti háttér bemutatással foglalkozom, amelyből kiderül, hogy a gazdasági elemzéshez, honnan szerezhetők információk és azokat milyen módon lehet felhasználni. Az elméleti háttér után részletesen elemzem a mérleg eszköz és forrás oldalát, majd ezután mutatószámokkal vizsgálom a vagyoni, pénzügyi, jövedelmezőségi helyzetet, illetve kitérek a hatékonyságra is. A vizsgált 5 év mérlegadatai alapján átfogó képet kaptam az eszközök és források összetételéről, arányainak megoszlásáról. Az adatok alapján elmondható, hogy a cég befektettet eszközei és forgóeszközei folyamatosan nőttek az elmúlt 5 év alatt. A bővülés miatt készletei is növekedtek. Megvizsgáltam a befektetett eszközök fedezetét, amely pozitív értékeket mutat, illetve a nettó forgótőkét is megvizsgáltam, ami szintén kedvező képet mutat a cégről. A pénzügyi elemzés során a rövid és hosszú távú likviditást vizsgáltam, ehhez mutatószámokat használtam, amelyekből kiderült, hogy a vállalkozásnak nincs likviditási gondja és eladósodottságról sem kell beszélnünk. A cég a rendelkezésmre bocsátotta a hitelkérelmük feltételeit, amelyből kiderül, a bank mit vár el és a cég ezeket hogyan teljesíti, ugyanis rendszeresen vesz fel rövid lejáratú hiteleket. A hatékonyság elemzését szintén mutatószámok segítségével végeztem, legfőképp az élőmunka hatékonyságra fektettem a hangsúlyt a cég kereskedelmi mivolta miatt. Ez alapján elmondható, hogy a cég hatékonyan végzi a tevékenységét. A jövedelmezőséget is vizsgáltam, ebből kiderül, hogy a vállalkozás életében 2013-ban változások történtek, amelyeket a mutatók is érzékeltetnek. 2014-től azonban a jogszabályi változások miatt növekedésnek indultak az értékek. 2016-ban pedig a lakásépítési programnak és a CSOK-nak köszönhetően szintén javultak az értékek. Összegzésként elmondható, hogy a BNF Kft. egy sikeresen működő, építőanyagokat forgalmazó cég. A piaci helyzetet sikeresen kihasználva folyamatosan bővült. Rendszeresen részt vesz különböző kivitelezésekben, a HUF-BAU cégcsoport tagjaként, pedig már országosan is ismert.

Magyar cím

BNF Kft. gazdálkodásának elemzése

Angol cím

Analysis of the business management at BNF ltd.

Institution

Nyugat-magyarországi Egyetem

Faculty

Közgazdaságtudományi Kar

Tanszékcsoport/intézet

KTK - Pénzügyi és Számviteli Intézet

Specialization

KTK - Pénzügy és számvitel alapszak (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neveBeosztás, tudományos fokozat, intézményEmail
Szóka Károly, Dr. egyetemi docens, PhDkszoka@ktk.nyme.hu

Local id

KBAN-17/34

Item Type: Szakdolgozat
Depositing User: Kránitz Kitti
Date Deposited: 2018. May. 24. 10:41
Last Modified: 2018. May. 24. 10:41
URI: http://diploma.nyme.hu/id/eprint/3516

Actions (login required)

View Item View Item